Színház van a színházban, de van a világban is, mindenütt, hiszen a színházi struktúrák, eszközök, képességek, helyzetek felfedezhetők a tárgyalóteremben, a pszichológus kabinetjében és máshol.
Serestély Zalán-könyvbemutató
Serestély Zalán One Way Ticket – Jegyzetek a nonhumánhoz (Korunk – Komp-Press, 2018) című kötetének bemutatójára kerül sor 2018. december 11-én, kedden, 19 órától a Tranzit Ház emeleti termében (Barițiu / Malom u. 16. szám, bejárat a Névtelen utca felől).
Románia nyugati határainak kijelölése a párizsi békekonferencián: Romsics Ignác előadása
A Korunk Akadémia ÖSSZEOMLÁS ÉS IMPÉRIUMVÁLTÁS ERDÉLYBEN
(1918–1920) sorozata záró előadásának címe: Románia nyugati határainak kijelölése a párizsi békekonferencián.
Impériumváltás Erdélyben (1918–1920)
Bár Erdély és a csatlakozó részek Romániához kerülését csak az 1920. június 4-én aláírt trianoni békeszerződés szentesítette, az impériumváltásra ténylegesen már 1918 végén és 1919 elején sor került. E konfliktusoktól nem mentes folyamat egyik fontos eseménye volt az 1918. december 1-jén, Gyulafehérváron megrendezett ún. román nemzetgyűlés, amely nemcsak Erdély Magyarországtól való elszakadási szándékát nyilvánította ki, hanem a Román Királysággal való egyesülési óhaját is.
László Hajnalka kiállítása a Korunk Stúdiógalériában
László Hajnalka reklámgrafikus kiállítása nyílik meg a Korunk Stúdiógalériában 2018. november 30-án, pénteken 17 órakor. Bevezetőt mond Zakariás Ágota. A kiállítás kurátora Fazakas Rita.
A Székely Hadosztály küzdelmei Erdélyért: Gottfried Barna előadása
A Korunk Akadémia ÖSSZEOMLÁS ÉS IMPÉRIUMVÁLTÁS ERDÉLYBEN
(1918–1920) sorozata novemberi előadásának címe: A Székely Hadosztály küzdelmei Erdélyért.
Olvass továbbA Székely Hadosztály küzdelmei Erdélyért: Gottfried Barna előadása
A test
Az élő és érző, hús-vér emberi lényt helyezi középpontba a Korunk novemberi lapszáma. A filozófiában „nyelvi fordulat” zajlott le a 20. században, mely egy korábban elhanyagolt, háttérbe szorított kategória, a nyelviség szempontjából gondolta újra a kultúra nagy kérdéseit. Ennek mintájára beszélhetünk „testi fordulatról”: az emberi testre, megtestesült létezésre, érző-érzéki-biológiai létmódra való odafigyelésről, amely a kortárs társadalomtudományok, esztétikák és filozófiák beszédmódjait egyre inkább jellemzi. Testről szóló diskurzusok, megközelítések, a test elméleti tárgyalása, a modern test és a testhez való, korunkra jellemző, illetve történeti viszonyulásmódok állnak ennek a tematikus összeállításnak a középpontjában, amely számos diszciplínát találkoztat, és hoz párbeszédhelyzetbe.
Kányádi András könyvbemutatója
Kányádi András (INALCO, Párizs) Az intertextualitás ösvényein című, az Ariadné könyvek sorozatban megjelent kötetéről (Korunk KOMP-PRESS, kiadó, Kolozsvár, 2017) a kiadvány szerkesztője, Balázs Imre József (BBTE, Kolozsvár) beszélget a szerzővel 2018. november 8-án (csütörtökön) 17.00 órától az EME Jókai/Napoca u. 2. sz. alatti Székháza előadótermében.
Alapítványaink építkezései
A ’89-es fordulatot követően az alulról jövő kezdeményezések egyre számottevőbbekké váltak, és ma egyházi, ifjúsági, művelődési, gazdasági alapítványok/egyesületek hálózzák be az erdélyi, a partiumi, a bánsági településeket. Ezeket kezdetben az Erdélyi Magyar Civil Szervezetekért Alapítvány fogta össze, ma a Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetsége látja el ezt a feladatot. A Szövetség 2018 nyarán 2200 alapítványt, társaságot, egyesületet vett számba. Sok ez vagy kevés? Mármint a Romániában bejegyzett több mint százezer nonprofit szervezet arányához viszonyítva. Kétségtelen, hogy az erdélyi magyar civil szféra szervezet-sűrűsége alatta van a romániai átlagnak. Ám ha a közösségi feladatkörök teljesítését tekintjük, árnyaltabban kell fogalmaznunk.
Darvay Tünde kiállítása a Korunk Stúdiógalériában
Darvay Tünde Bohémia – Pár méterrel a világ fölött című kiállítása nyílik meg a Korunk Stúdiógalériában 2018. október 26-án, pénteken 17 órakor.
Olvass továbbDarvay Tünde kiállítása a Korunk Stúdiógalériában
Magyar nemzetiségpolitikai kísérletek és a román álláspont: Fodor János előadása
A Korunk Akadémia ÖSSZEOMLÁS ÉS IMPÉRIUMVÁLTÁS ERDÉLYBEN (1918–1920) sorozata új előadásának címe: Magyar nemzetiségpolitikai kísérletek és a román álláspont.
Olvass továbbMagyar nemzetiségpolitikai kísérletek és a román álláspont: Fodor János előadása