A magyar békedelegáció érvrendszere és törekvései: Zeidler Miklós előadása

A Korunk Akadémia Trianon 100 sorozata következő előadásának címe: A magyar békedelegáció érvrendszere és törekvései. Meghívott előadó Zeidler Miklós, egyetemi docens, ELTE, Budapest. Az előadásra 2019. december 4-én, szerdán 18 órától kerül sor az Erdélyi Múzeum-Egyesület előadótermében. (Jókai/Napoca u. 2. sz.)

A rendezvény házigazdája Kovács Kiss Gyöngy főszerkesztő, Korunk.

Díj Fülöp Dorottyának 2019-es Korunk-publikációiért

ÉS TOVÁBB… díj Fülöp Dorottyának.
A 2013 decemberében fiatal esszéírók, kritikusok, próza- és esszéfordítók számára meghirdetett, a Korunkban megjelent szövegek alapján kiosztott díjat 2019-ben Fülöp Dorottyának ítélte a szerkesztőség két kritikai szövege és egy megjelenés előtt álló tanulmánya kiemelkedő színvonaláért. A díjat Kántor Lajos alapította Kántor Erzsébet emlékére, és a Kántor család támogatja. Az idén hatodik alkalommal odaítélt, oklevéllel és pénzjutalommal járó díjat egy későbbi időpontban adják át a díjazottnak Kántor László és Kántor István.

Olvass továbbDíj Fülöp Dorottyának 2019-es Korunk-publikációiért

Nobel-díjas írók

Megjelent a Korunk novemberi száma

Az utóbbi évek irodalmi Nobel-díjasainak kiválasztása során a díj bizottsága az irodalom fogalmának tág értelmezhetőségére, az irodalom társadalmi folyamatokban történő hangsúlyos részvételére hívta fel a figyelmet. A különböző szempontok alapján széles körben vitatott díjazások lehetőséget teremtenek arra, hogy visszamenőleg is újragondoljuk több mint száz év irodalmi Nobel-díjasainak életművét, az irodalom határait: mi mindenről szólhat még az irodalmi Nobel-díj?

Olvass továbbNobel-díjas írók

Fiatal erdélyi vállalkozók kezdeményezései

Megjelent a Korunk októberi száma

Három évtizedet hagytunk magunk mögött a diktatúra bukása óta. Amióta vissza-visszatérő téma az erdélyi magyar társadalom apadása, a romániai életfeltételek romlása. Nem vigasz számunkra, hogy időközben milliós nagyságrendűre ugrott többségi román honfitársaink expatriálása. Amikor 2014-ben a Korunk – elsőként az országban – számba vette a külföldön élő román közösségeket (a hagyományosokat és az új egzisztenciát teremtőkét), még csak négy-öt millióra lehetett becsülni ezt a létszámot. Nemzetközi felmérések szerint ez a szám jelentősen növekedett, s úgy tűnik, a közeljövőben sem fog csökkeni.

Olvass továbbFiatal erdélyi vállalkozók kezdeményezései

Trianon okai

A Korunk Akadémia Trianon 100 sorozata nyitóelőadásának címe: Trianon okai. Meghívott előadó Romsics Ignác történész, az MTA rendes tagja, egyetemi tanár, Eszterházy Károly Egyetem, Eger. Az előadásra 2019. október 2-án, szerdán 17 órától kerül sor az Erdélyi Múzeum-Egyesület előadótermében. (Jókai/Napoca u. 2. sz.)

A rendezvény házigazdája Kovács Kiss Gyöngy főszerkesztő, Korunk.

Kortárs kritika

Megjelent a Korunk szeptemberi száma

A kritikaműfaj jól érzékelhető átalakulásokon megy keresztül a kultúraközvetítő platformok változásaira reagálva. A Korunk összeállításában a kritika új médiumait, beszédmódjainak s befogadásának új típusait, új témáit térképezik fel a lapszám szerzői – kritikusok, szerkesztők, egyetemi oktatók.

Olvass továbbKortárs kritika

Modern klasszikusok

Megjelent a Korunk augusztusi száma

Modern klasszikusok az augusztusi Korunkban

A felvilágosodás nagy műveit újraolvasó, újraértelmező tanulmányokat tartalmaz a lapszám, felelevenítve a jelen életkörülményeit, szellemi konstrukcióját kimunkáló, nagy gondolkodók hagyatékát. Milyen klasszikus filozófiai és tudományos műveken alapszik a modernitás kulturális építménye? Milyen aktuális üzenete van számunkra az alapszövegeknek? Melyek voltak azok a művek, amelyek eseményszámba menő megjelenése hosszú időre meghatározta a modern gondolkodást? Válaszolván ezekre a kérdésekre, a tematikus lapszám a modern nyugati gondolkodás egy lehetséges „kánonját” állítja össze azokból a munkákból, amelyek nélkül a 21. század és a modernitás elképzelhetetlen lenne, vagy legalábbis egészen másként festene.

Olvass továbbModern klasszikusok

Elmesélt városok

Megjelent a Korunk 2019. júliusi száma

A lapszám a város megismerésének lehetőségeit és eszközeit vizsgálja, a történelem, az építészet, a művészettörténet és a műemlékpedagógia szempontjait hasznosítva. Milyen módon válhat a közönség egy régészeti ásatás folyamatának részévé, hogyan lehet a történelmet és a kulturális örökséget gyerekek és fiatalok számára érdekesen és interaktívan bemutatni, miként válik az épített környezet közösségformáló élménnyé? Beszámolók és beszélgetések által keresünk lehetséges válaszokat ilyen és ehhez hasonló kérdésekre.

Olvass továbbElmesélt városok

Filmtörténetek

Megjelent a Korunk 2019. júniusi száma

A film mibenlétével, formanyelvi kérdéseivel és poétikai problémáival foglalkozik a lapszám – külön kitekintéssel a kortárs magyar és román filmművészet legújabb eredményeire, nemzetközi sikereire és aktuális problémáira. Mi az, amit éppen a kelet-közép-európai országai képesek nyújtani a kommersz termékekkel elárasztott nemzetközi filmpiacon? Milyen erősségei vannak éppen a „kis” nemzetek filmgyártásának a művészfilm terén? Ilyen és hasonló kérdésekre kínál lehetséges válaszokat a tematikus lapszám a felkért szakemberek tanulmányai és esszéi formájában.

Olvass továbbFilmtörténetek

Kutatás és oktatás – időben és térben

Megjelent a Korunk 2019. májusi száma

Az 1989-es változások közepette a romániai magyarság nagy reményekkel tekintett a magyar nyelvű felsőoktatás átszervezése és önállósodása felé. A kezdeti optimizmus jegyében többször felmerült az államilag finanszírozott Bolyai Tudományegyetem újraindításának terve. Sajnos, sem az akkori magyar politikai érdekképviselet, sem a magyar oktatói közösség nem volt minden tekintetben egységes a követendő stratégiát illetően.

Olvass továbbKutatás és oktatás – időben és térben