A Korunk Baráti Társaság 2024 augusztus 8-án indítja a „Korunk folyóirat – 2024” projektet, amelyen belül összesen három tematikus lapszám szerkesztése, illetve 1600 lapszámpéldány ingyenes terjesztése valósul meg tan- és kulturális intézmények részére. Ezekben az intézményekben, illetve az egyesület rendezvényein az érdeklődők díjmentesen juthatnak hozzá a Korunk folyóirathoz. A projekt támogatója a Kolozsvári Városháza és Helyi Tanács.
Társadalmi hálózatok – megjelent a Korunk júliusi lapszáma
A történelem során az emberiség egyre inkább globalizálódott, az együttműködés és a kapcsolatok a különféle területeken egyre szorosabbá váltak. Gazdasági, tudományos, politikai, kulturális stb. hálózatok alakultak ki, amelyek fejlődését az internet egyre inkább gyorsította és kiterjesztette. A lapszám a történelem különböző időszakaiba kalauzolja az olvasót. Berki Tímea és Sas Péter egészen a 19. századig nyúlnak vissza, tanulmányaik centrális figurái Brassai Sámuel, illetve Kelemen Lajos. Fodor János és Kiss Ágnes a romániai kommunista diktatúra ellenőrzési rendszereit vizsgálja, míg Benedek István, Szász István Szilárd és Gondos Borbála a közösségi média hálózatainak aspektusait elemzi. Nagyi Enikő Orsolya a kolozsvári zsidó közösség történetének egyik epizódját mutatja be, Deák Enikő pedig a romániai szociális ellátás hálózatáról értekezik.
Gasztronómia és kultúra – megjelent a Korunk júniusi száma
Erdélyben új jelenségek bukkantak fel az utóbbi évtized gasztrokultúrájában: tudatosabb étkezés, az alapanyagokra irányuló kiemelt figyelem, a közösségi főzés és új oktatási formák összekapcsolódása, innovatív koncepciójú éttermek alapítása, az erdélyi gasztronómiai hagyományok feltárása és megosztása megannyi új fejlemény a területen. A lapszám a kérdéskört történeti összefüggésekbe ágyazva, tágas kontextusban járja körül, a világjelenségekre is figyelve, távol- és közel-keleti, illetve észak-amerikai példákkal, de a helyi közösségek ‒ Torda, Kelet-Magyarország, Gyergyó és Háromszék gasztronómiai-termelői hagyományai is szóba kerülnek. Jelentős szerepet szán az összeállítás az étkezés művészeti és mediális megjelenítéseinek, különösen a filmes, színházi és irodalmi területen, amelyek a gasztronómiáról való beszéd, illetve a róla felhalmozódó tudás közvetítésében válnak kiemelten fontossá. A tematikus összeállítás szerzői és interjúalanyai: Horváth Csaba, Demeter Kata, Karácsonyi Zsolt, Benedek Dezső, Boros Lóránd, Balázs Imre József, Berke Sándor, Berke Krisztina Ágnes, Szebeni Zsuzsanna, Váry-Sylvester Péter, Beretvás Gábor, Szabó R. Ádám, Herczog Noémi, Varga Boglárka, Nagy Stefánia Andrea, Szigeti Alex, Márton Eliz, a lapszám képanyagát Darvay Tünde készítette.
Trianon valós és mesés okai – Romsics Ignác előadása
A Korunk Akadémia májusi előadásának címe: TRIANON VALÓS ÉS MESÉS OKAI
Meghívott előadó Romsics Ignác történész, az MTA rendes tagja, professor emeritus. Az előadásra 2024. május 24-én, pénteken, 18 órától kerül sor az Erdélyi Múzeum-Egyesület előadótermében (Jókai/Napoca utca 2. szám). A rendezvény házigazdája Kovács Kiss Gyöngy főszerkesztő, Korunk.
Színházi világok – megjelent a Korunk májusi lapszáma
A színház és az előadóművészet folyamatosan változó színterén az elmúlt időszakban dinamikus váltás történt a kreatív kifejezésmódban, amely feszegeti a határokat, és újradefiniálja a hagyományos normákat. A lapszám a színház világát átformáló kortárs trendek mellett visszatekintés is az előzményekre, ugyanakkor az innovatív technológiák integrációjától a hagyományokat megkérdőjelező vagy elfogadón továbbgondoló, esetleg újraalakító hatásainak számbavétele. A tartalomból: Tar Gabriella-Nóra: Felix Berner A rossz feleség című opera buffájáról, Bonczidai Dezső: A magyar dinasztikus bábjáték sajátosságai a 19–20. században, Bartha Katalin Ágnes: Poór Lili és az 1945 utáni új típusú színházi test performanszai, Boros Csaba: Az alkalmazott zene mint műalkotás, Bob Fülöp Erzsébet: „A jelen tovaugrása”, Györgyjakab Enikő: Az én szempontjaim. Színészi és kutatói reflexió egy módszer kapcsán, Csizmadia Imola: Hiány-módozatok. A „meg nem csinálás” esztétikája a helyspecifikus alkotásokban, Egyed Emese: Dario Fo – Franca Rame: a tudás eredetisége, Demeter Kata: A látvány dicsérete és a kultúra romjai Silviu Purcărete, Dragoș Buhagiar és Helmut Stürmer színházi világában, Boros Kinga: Meleg férfiak, rideg nők. Két vendégjáték a TNB színpadán.
Támogassa a Korunk Szerkesztőségét
Amennyiben jövedelemadójának három és fél százalékával a Korunk Baráti Társaság tevékenységét szeretné támogatni, akkor ezt a következő link segítségével teheti meg.
Köszönjük!
SZÉCHENYI HALÁLÁRÓL – ÖSSZEESKÜVÉS-ELMÉLETI MEGKÖZELÍTÉSBEN – Csorba László előadása
A Korunk Akadémia áprilisi előadásának címe:
SZÉCHENYI HALÁLÁRÓL – ÖSSZEESKÜVÉS-ELMÉLETI MEGKÖZELÍTÉSBEN
Meghívott előadó Csorba László, történész, az MTA doktora, főigazgató, Budapesti Történeti Múzeum. Az előadásra 2024. április 19-én, pénteken, 18 órától kerül sor az Erdélyi Múzeum-Egyesület előadótermében (Jókai/Napoca utca 2. szám).
A rendezvény házigazdája Kovács Kiss Gyöngy főszerkesztő, Korunk.
20 századi magyar történészportrék – megjelent a Korunk áprilisi lapszáma
20 századi magyar történészportrék a címe a Korunk áprilisi lapszámának. A professzionális történetírás Magyarországon a 19. század utolsó harmadában intézményesült. A budapesti és az 1872-ben alapított kolozsvári egyetem bölcsészkarának professzorai, mindenekelőtt Marczali Henrik szárnyai alól számos kiváló történész került ki. Közülük is kiemelkedett Domanovszky Sándor (1877–1955), Hóman Bálint (1885–1951), Szekfű Gyula (1883–1955), Hajnal István (1892–1956), Mályusz Elemér (1898–1989) és Szabó István (1898–1969). Utóbbi kivételével ők valamennyien az elmúlt század első két évtizedében diplomáztak, s munkásságuk a két világháború között teljesedett ki. Ők alkotják 20. Századi magyar történetírás nagy generációját. Neveltjeik közül, akik az 1945 utáni mostoha körülmények között alkották meg életművüket, hármat mutatunk be: a Szekfű Gyula tanítványi köréhez tartozó Kosáry Domokost (1913–207), a Mályusz-iskola Erdélyben alkotó képviselőjét, Jakó Zsigmondot (1916–2008), valamint az ugyancsak erdélyi és leginkább Hajnal Istvánhoz köthető Imreh Istvánt (1919–2003). Az 1945 után iskolázódott harmadik generációt összeállításunkban egyetlen történész képviseli: a medievistaként és történetpolitikai gondolkodóként egyaránt jeleskedő Szűcs Jenőt (1928–1988). A 10 portrén keresztül olvasóink betekintést nyerhetnek a tematikai, módszertani és ideológiai szempontból egyaránt változatos 20. századi magyar történetírás egészébe.
Demény Péter-könyvbemutató
2024. április 3-án, szerdán 18 órától Demény Péter Forog bennem című esszékötetének (Ariadné Könyvek, Korunk-Komp-Press, 2023) bemutatójára kerül sor a Vallásszabadság Házában, Kolozsváron (Kossuth Lajos u. / Bd. 21 Decembrie 1989, 14.). A kötetet bemutatja és a szerzővel beszélget: Balázs Imre József, a kötet szerkesztője.
A becsempészett fattyú és az áruló – Hermann Róbert előadása
A Korunk Akadémia Összeesküvés-elméletek a magyar történelemben sorozata következő előadásának címe A BECSEMPÉSZETT FATTYÚ ÉS AZ ÁRULÓ.
Meghívott előadó Hermann Róbert, történész, az MTA doktora, egyetemi tanár, Budapest. Az előadásra 2024. február 27-én, kedden, 18 órától kerül sor az Erdélyi Múzeum-Egyesület előadótermében. (Jókai/Napoca u. 2. sz.)
A rendezvény házigazdája Kovács Kiss Gyöngy, főszerkesztő, Korunk.
Emberek és gépek – megjelent a Korunk februári lapszáma
A 19. századi ipari forradalom már érzékenyen felvetette az emberek és gépek kapcsolatát, a pozitív és negatív társadalmi hatásokat, a 21. században berobbanó mesterséges intelligencia pedig a végsőkig kiélezni látszik ezt a viszonyt. A lapszám tanulmányai az emberek és gépek viszonyrendszerét értelmezik, illetve ennek az ábrázolását járják körül különböző művészetekben. Szabó Á. Töhötöm és Gagyi József a vidéki társadalmakban tapasztalt géphasználatról írnak. Bátori Anna, Gondos Borbála és Szabó R. Ádám a kérdéskör filmes ábrázolását értelmezik, míg Serestély Zalán és Gál Andrea az irodalomban keresik a viszonyrendszer hatásait. Rendi Éva a sakkal kapcsolatban tesz fel érdekes kérdéseket, Huszár Szilamér pedig a fényképészeti élmények lelki hatásairól ír. A W. Szabó Péterrel készült interjú a mesterséges képgenerálás világába vezet be, miközben Istvándi Botond a kolozsvári Steampunk múzeumba kalauzolja az olvasót. A lapszámot a Tengr.ai képgeneráló szoftverrel készült képekkel illusztráltuk.
Fenyegetettségről és biztonságról a januári Korunkban
A technológiai fejlődés és a globális dinamikák által jellemzett, folyamatosan változó világban a biztonság fogalma új dimenziókat öltött. A lapszám a biztonságérzet sokrétűségét tárja fel, megvizsgálva annak változó jelentőségét mind a társadalom egésze, mind az egyén számára. Szerzőink a társadalmi struktúrák védelme és a személyes autonómia megőrzése közötti kényes egyensúlyt is keresik. Miközben a biztonság iránti igény kielégítésének módozatait vizsgálják, tanulmányaik által kibontakozik a kollektív jólét és az egyéni szabadságjogok bonyolult kölcsönhatásának modern kérdésköre is. A tartalomból: Tóth Péter: Adalékok a sebzett kollektív identitás antropológiájához; Szilárdi Réka: Szekuritizáció és exkluzív áldozattudat. A kollektív fenyegetettségélmény természetrajza; László Tamás: Reziliencia és ressentiment. Egy lehetséges fogalmi keret a bizonytalansághoz kapcsolódó narratívák szociológiai elemzéséhez; Máté-Tóth András: Bűnbánóknak menedéke. Szocioteológiai dilemmák a megbocsátásról;Balassa Bernadett: Autonóm erkölcsre nevelés vagy birkatermészet? Az engedelmesség és biztonságvágy összefüggései Közép- és Kelet-Európában.