A szőlő az emberiség egyik legősibb és egyik legfontosabb kultúrnövénye, amit a régészeti leletek szerint a Kaukázustól délre élő népek már i.e. 4-5000 éve ismertek. Nem meglepő hát, hogy az etelközi magyaroknak is voltak „veteményeik és szőlőik”. A Kárpát-medencében a szőlőre és a borra utaló első régészeti leletek az i.e. I. évszázadra datálhatók és a keltákhoz köthetők. A rómaiak idején a „Dunántúl bora” már vetekedett az itáliai borokkal. A szőlő és a bor azóta is elválaszthatatlan az itt élő emberek életétől és kultúrájától. Bár az államszocializmus évtizedei viszonylag kevés figyelmet szenteltek a minőségi bortermelésnek, a rendszerváltás óta reneszánszukat élik a történelmi szőlő- és borvidékek, és az ottani pincészetek. A Korunk összeállítása a tokaji, az egri, a villányi, a szekszárdi, a balatoni és a soproni borvidékeket, valamint a partiumi és erdélyi szőlészet-borászat múltját, jelenét és jövőjét mutatja be.
A tartalomból: Töttős Gábor: A boraiból megéledett főnix, avagy a Szekszárdi borvidék; Mészáros Gabriella: Tokaj; Szabó Géza: „Kincses Baranya” ékessége, a Villányi borvidék; Pap Péter István: Válságok, kihívások, újrakezdések, lehetőségek. Az 1000 éves egri szőlőtermesztés és borkészítés főbb kereteiről és tendenciáiról; Máté Andrea – Mohos Mária: A saját útját járó Soproni borvidék: terroir, tradíció és eredetvédelem; Majdán János: Borvidékek a Balaton vonzásában; Szabó József: Vázlat Partium és Erdély borászatáról – (múlt), jelen, jövő.
A rovatanyagokat Lakatos-Fleisz Katalin, Miklós Nóra, Keszeg Vilmos, Gudor Noémi és Tankó Nándor jegyzik.
A lapszám képzőművésze Kubanek László.