Megjelent a Korunk 2019. májusi száma
Az 1989-es változások közepette a romániai magyarság nagy reményekkel tekintett a magyar nyelvű felsőoktatás átszervezése és önállósodása felé. A kezdeti optimizmus jegyében többször felmerült az államilag finanszírozott Bolyai Tudományegyetem újraindításának terve. Sajnos, sem az akkori magyar politikai érdekképviselet, sem a magyar oktatói közösség nem volt minden tekintetben egységes a követendő stratégiát illetően.
Aki fellapozza a Korunk rendszerváltás utáni első évtizedének repertóriumát, Imecs Ágnes és Szigethy Rudolf munkáját, úgy tapasztalja, hogy kezdetben a (jórészt) szeptemberi súlypontok vissza-visszatérő témája volt a felsőfokú anyanyelvű oktatás kérdése. Később a tannyelvpolitika terápiája, majd a tantervkészítés és az alternatív tankönyvírás módszertana vált prioritássá. A 2000-es években a Babeş–Bolyai Tudományegyetem látványos fejlődésnek indult: egyre inkább bővült az oktatási kínálat, új karokat indítottak, vagy a meglévő karokból új struktúrák váltak ki, így a 2006/2007-es tanévtől már huszonegy kar működött az egyetemen; ezzel párhuzamosan folyamatosan növekedett a hallgatók száma. Az új oktatási törvény életbe lépése (2011) után megalakulhattak az önálló magyar intézetek, a régi tanszékeket felváltó struktúrák, amelyek a korábbiakhoz képest nagyobb fokú autonómiát kaptak. Az előnyök mellett az átszervezéssel járó önállósodás újabb kihívásokkal is járt, hiszen a kisebb létszámú szakokon az oktatás minőségének megőrzése többnyire egyetemen kívüli forrásokkal vált biztosíthatóvá. Ilyen körülmények között már a 2000-es évek elején felmerült egy külső szervezeti keret létrehozásának gondolata, amelyik a magyar egyetemi oktatás erősítésén és támogatásán munkálkodna, biztosítva egyúttal a magyar oktatók, kutatók és hallgatók együttműködését. Ez a szervezeti keret annál is inkább szükségessé vált, mivel a romániai felsőoktatásra szánt meglehetősen szűkös költségvetési keretei nem tették lehetővé az önálló kutatás- és oktatásfejlesztést sem a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen, sem a magánegyetemeken (Sapientia – EMTE, Partiumi Keresztény Egyetem), aminthogy a Bukaresti Egyetem Hungarológiai Tanszékén és a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen sem.
Ez persze korántsem jelentette azt, hogy a szükségletek felismerésével létrejött volna egy közös kutatási térség a Kárpát-medencében, vagy hogy teljesen kölcsönössé váltak volna a határon inneniek és túliak kapcsolatai. Ennek a lapszámnak a legfőbb célkitűzése minden bizonnyal talán éppen az, hogy a globálisan is szabaddá vált kapcsolatok és mobilitások révén a tudomány erdélyi magyar művelői bekapcsolódhassanak tudományuk nemzetközi rendszerébe.