A tematikus összeállítás tétje, hogy támpontokat adjon a „nyugati magyar irodalom” szerzőinek beillesztéséhez a magyar irodalom történetébe. A nyugati emigráció magyar irodalma visszafelé tekintve bőséges forrása a magyar irodalmi újítások történetének. Egyetemi oktatókként, többnyelvű értelmiségiekként sokan kerültek a kádári Magyarországról emigrált szerzőkként párbeszédhelyzetbe az európai és amerikai kultúrák aktuális fejleményeivel. Ennek nyomán olyan jelentős életművek születtek, mint az Angliában letelepedett Gömöri Györgyé vagy Határ Győzőé, a Magyar Műhely-szerkesztő párizsi Nagy Pálé, vagy az Egyesült Államok folyóiratkultúrájába beépülő András Sándoré vagy Mezei Árpádé, ezeknek a tárgyalását helyezi középpontba a lapszám, olyan kortárs, stockholmi kötődésű szerzők munkáit is bevonva, mint Gergely Tamás vagy Bereczky Veress Rebeka. A jelenleg tapasztalható egyre természetesebb mobilitás azonban elkerülhetetlenné teszi a szembesülést a ténnyel, hogy a mostani dinamikának megvannak a maga előzményei, és akár azzal is, hogy a magyar irodalom jelentős szerzői igen gyakran nem kizárólag magyarul írtak. Ilyen szerzőknek tekinthetők a francia nyelvű életművet kibontakoztató Agota Kristof, vagy a nemrég Booker-díjjal kitüntetett David Szalay. A lapszám tehát egyszerre vonja kritika alá a „nyugati magyar irodalom” klasszikus fogalmát és tárgyalja az emigráció jelentős magyar szerzőinek munkásságát, kitágítva a vizsgálódást jelentős képzőművészeti teljesítmények és kulturális együttműködések irányában is. A lapszám írásait az alábbi szerzők jegyzik: Áfra János, András Sándor, Balázs Hanna Imola, Balázs Imre József, Balog Alexandra, Bence Erika, Bereczky Veress Rebeka, Demény Péter, Fenyő Dániel, Földes Györgyi, Gálfalvi Ágnes, Gergely Tamás, Gömöri György, Havasréti József, Kincses Edina, Ladányi István, Szabó Xénia, Vallasek Júlia. A képanyag Gresa Márton munkája.

Hermann Gusztáv Mihály

A székely eredetmítosz

A britek többsége – amennyire én tudom – megfelelő életkorban ma is szívesen olvassa Artúr király és a kerekasztal lovagjainak történetét, majd idő múltával tisztába kerül azzal, hogy kétségek merültek fel Artúr egykori létezésével kapcsolatban, meg ha (valószínűleg) élt is egy ilyen nevű tartományi hadúr (semmiképp sem „király”), az egész kor, a lakott-épített környezet, az ő szerepe az akkori eseményekben merőben más volt, mint ahogyan a „legenda” azt megörökítette, aztán az irodalom, később a filmipar tovább színezte. Attól még Albion történetének ködbe burkolózó korai századai kedvesek maradnak a szülőföldjüket szerető britek számára, e titokzatos kor szimbolikus vezéralakja pedig változatlanul „Artúr király” marad.

328 oldal

ISBN 978-606-773-043-2

A Korunk Baráti Társaság 2026. augusztus 5-én indította el a „Korunk 100” projektet, amelynek keretében a Korunk folyóirat centenáriumi különszáma készül el. A kiadványból összesen 1000 példány jelenik meg, amelyeket ingyenesen juttatunk el tanintézmények, kulturális intézmények, könyvtárak és más közösségi szervezetek részére.

Az érdeklődők az érintett intézményekben, valamint az egyesület rendezvényein térítésmentesen férhetnek hozzá a centenáriumi lapszámhoz.

A projekt támogatója Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Helyi Tanácsa.

A Korunk összeállítása nem kész eszmerendszereket kínál, hanem azt vizsgálja, miként nézünk rá a világra: képként, időként, közösségi térként, igazságkeresésként, hitként, cselekvésként vagy éppen technológiailag közvetített tapasztalatként. A lapszám szerzői a világnézet fogalmát nem ideológiai zártságként, hanem eleven kérdésként kezelik: hogyan alakul ki a világ képe bennünk, milyen nyelvi, képi, történeti és mediális feltételek között gondolkodunk róla, s miként változik meg önmagunkról alkotott képünk, ha a világot nem birtokolható egésznek, hanem újra és újra megnyíló problémának tekintjük.

A tartalomból: Horváth Gizella: Tetten ért művészet; Kiss Lajos András: A szellem kozmológiája – Evald Iljenkov spirituális materializmusa; Major Tünde Kármen – Manzenreiter Gabriella – Nyíri Kristóf – Orbán Attila – Utasi Eszter: Kép és idő; Orbán Attila: Kép és képesség; Pavlovits Tamás: Világnézet és csodálkozás; Schmal Dániel: Képtől a szövedékig. Filozófiai és antropológiai megjegyzések a világkép problémájához; Szécsi Gábor: Hálózottság és közösség. Filozófiai reflexiók az új kommunikációs technológiák közösségformáló szerepére; Valastyán Tamás: „A tévedés igaz ábrázolása az igazság indirekt ábrázolása”. Igazság és tévedés viszonya a modernitás és posztmodernitás néhány kurrens szerzőjénél.

Visky András 2022-es regénye, a Kitelepítés újra a figyelem középpontjába emelte a romániai kényszerlakhelyek történetét. A kötet nemzetközi sikere nyomán ismét időszerűvé vált elgondolkodni a romániai államszocializmus örökségéről, azokról a lakosságmozgásokról, amelyek meghatározták az akkori populáció jelentős részének életét. Cs. Gyimesi Éva egy 1980-as évekbeli beadványában a friss egyetemi végzettek kihelyezésének aktuális gyakorlatát a kommunista rendszer egy korábbi szakaszára jellemző kényszerlakhely intézményével hozta kapcsolatba. A hatalom reakciója arról tanúskodott, hogy ez a felvetés érzékeny téma volt, hiszen nemzetközi kontextusban a kényszerű lakosságmozgások, kitelepítések másfajta figyelemben részesültek, nyilvánvaló történelmi okok miatt. Mindezeket a történeteket egyazon keretben, az oral history és a művészeti reprezentációk figyelembe vételével vizsgálja a lapszám. Visky András Kitelepítés című regényének szempontrendszere egy Prontvai Verával folytatott beszélgetés tárgya a Korunk-számban, László Zsuzsa pedig a regény folytatásáról, az Illegalistákról közöl kritikát. A Visky-regény szereplőjének, Nicolae Balotă irodalomtörténésznek a történetverziója is elérhetővé válik magyarul. Gál Mária a témában máig nélkülözhetetlen szakirodalomnak számító D. O. (Kényszerlakhely) című 1996-os könyvének keletkezéstörténetét meséli el, szó esik Selyem Zsuzsa Moszkvában esik című regényéről, és sok más filmről, könyvről, regényről, amelyek erőszakosan áttelepített, elűzött, elzárt személyek, családok helyzetét érintik szerte a világban. Cs. Gyimesi Éva és az 1980-as évek végzős magyar nyelv és irodalom szakos végzőseinek tiltakozó akcióit a kényszerű, Kárpátokon túlra történő kihelyezésekkel kapcsolatban Maksay Ágnes témában készült Száműzött pályakezdők című filmjének összefüggésében Balázs Imre József tárgyalja. Szarka László a csehszlovákiai, máig vitatott Beneš-dekrétumok keletkezéstörténetét világítja meg. A lapszám szerzői: Balázs Imre József, Nicolae Balotă, Becze Ágnes, Demény Péter, Filep Tamás Gusztáv, Gál Mária, Gergely Tamás, Gömöri György, Király Gábor, Kűrti Bíborka, Lakatos-Fleisz Katalin, László Zsuzsa, Lázár Kinga, Marosán Bence Péter, Ovidiu Pecican, Prontvai Vera, Rostás Zoltán, Szabó Róbert Csaba, Szarka László, Tamás Dénes, Tárnok Attila, Visky András.

A szőlő az emberiség egyik legősibb és egyik legfontosabb kultúrnövénye, amit a régészeti leletek szerint a Kaukázustól délre élő népek már i.e. 4-5000 éve ismertek. Nem meglepő hát, hogy az etelközi magyaroknak is voltak „veteményeik és szőlőik”. A Kárpát-medencében a szőlőre és a borra utaló első régészeti leletek az i.e. I. évszázadra datálhatók és a keltákhoz köthetők. A rómaiak idején a „Dunántúl bora” már vetekedett az itáliai borokkal. A szőlő és a bor azóta is elválaszthatatlan az itt élő emberek életétől és kultúrájától. Bár az államszocializmus évtizedei viszonylag kevés figyelmet szenteltek a minőségi bortermelésnek, a rendszerváltás óta reneszánszukat élik a történelmi szőlő- és borvidékek, és az ottani pincészetek. A Korunk összeállítása a tokaji, az egri, a villányi, a szekszárdi, a balatoni és a soproni borvidékeket, valamint a partiumi és erdélyi szőlészet-borászat múltját, jelenét és jövőjét mutatja be.

A tartalomból: Töttős Gábor: A boraiból megéledett főnix, avagy a Szekszárdi borvidék; Mészáros Gabriella: Tokaj; Szabó Géza: „Kincses Baranya” ékessége, a Villányi borvidék; Pap Péter István: Válságok, kihívások, újrakezdések, lehetőségek. Az 1000 éves egri szőlőtermesztés és borkészítés főbb kereteiről és tendenciáiról; Máté Andrea – Mohos Mária: A saját útját járó Soproni borvidék: terroir, tradíció és eredetvédelem; Majdán János: Borvidékek a Balaton vonzásában; Szabó József: Vázlat Partium és Erdély borászatáról – (múlt), jelen, jövő.

A rovatanyagokat Lakatos-Fleisz Katalin, Miklós Nóra, Keszeg Vilmos, Gudor Noémi és Tankó Nándor jegyzik.

A lapszám képzőművésze Kubanek László.

A lapszám a divattal, mint alakító-közvetítő közeggel, transzkulturális jelenséggel foglalkozik, többféle aspektusát vizsgálja. Tamás Ildikó a divat kultúraformáló és társadalmi szerepeivel foglalkozik egy kiválasztott magyar ruhamárka, a Süel példáján keresztül, Egri Petra arról ír, hogy miképpen értelmezhető a Budapesten és Míkonoszon is jelen lévő Anna Amélie divatmárka működése és identitása Ulrich Beck globalizációelméletének tükrében, Keszeg Anna a kortárs divat időparadoxonára világít rá, Tömő Ákos a szocialista divatot értelmezi újra, míg Maksa Gyula a párducmintán keresztül a kortárs afropolita képregényben megjelenő divatot mutatja be. Bagyura Márton és Jáger Luca a digitális térben értelmezi a divatot és időskort, Gulyás Klára a romák öltözködési stratégiáiról ír, Orbán Jolán a Viktor&Rolf-féle dekonstruktív divatnyilatkozatokat értelmezi, míg Bókay Antal Alexander McQueen divatperformanszát értelmezi pszichoanalitikus módszerekkel. A lapszám további tanulmányait Szélpál Lívia, Zay Orsolya, Prém Kata Zsófia, M. Nagy Emese, Esküdt Judit, Kollár Csilla és Rüsz-Fogarasi Enikő jegyzi, míg a Téka rovatban Demény Péter, Bakos Áron, Restás Attila és Kincses Edina ír.

A lapszám a finn művelődési és társadalmi élet viszonyait mutatja be, szem előtt tartva a különféle szellemi területeket képviselő témák magyar szempontú megközelítését. Kiemelt módon jelen vannak a nyelvészeti és irodalmi tanulmányok, így Pusztay János a finn nyelvpolitika alakulásáról, Molnár-Bodrogi Enikő pedig két veszélyeztetett kisebbségi nyelvről, az irodalom revitalizációs szerepéről ír, ugyanakkor Máthé Zsuzsa a finn szólások és közmondások természeti képeivel foglalkozik. Két tanulmány, Morvai Tünde és Gergely Ágnes írása elemzi a finn oktatási rendszer különböző szintjeit. Vincze Ferenc dokumentarista képregényt elemez, Király Hajnal pedig Aki Kaurismäki filmjeinek életérzését tárja elénk. Domokos Johanna Niilas Holmberg számi művész szövegeiről, klasszikus zenei feldolgozásáról ír, Lakatos-Fleisz Katalin verset, Tófalvi Zselyke esszét, Varga P. Ildikó pedig részletet közöl Pirkko Saisio regényének fordításából. A lapszám további cikkeit Borsos Mátyás, Kovács Eszter Apolka, Radnai Dániel Szabolcs, Kabai Henrik, Bukhardt Zsófia, Miklós Nóra, Tankó Andrea jegyzi.

Az idén alapításának centenáriumát ünneplő, Kolozsváron 1926 óta megjelenő Korunk a Kárpát-medence egyik legrégebbi, ma is létező magyar nyelvű folyóirata, amely nem csupán az erdélyi magyar tudományos és művelődési életben, közgondolkodásban játszott megkerülhetetlen szerepet, hanem az európai értékeknek az erdélyi kultúrába való beemelésében is. A társadalomtudományi/kulturális/irodalmi folyóirat már indulásakor egy, a romániai magyar művelődésben addig hiányzó – a szellemi élet egészét átfogó – folyóirattípusként jelentkezett, azzal a deklarált szándékkal, miszerint feladatának egyrészt az erdélyi belső viszonyok feltárását és tudatosítását tekinti, másrészt az erdélyi magyar közösségnek az európai eszme- és kultúrközösségbe való bekapcsolását.

 A Korunk jelenleg, 1990 óta harmadik folyamánál tart. A mai Korunk sajátos rovataival és  tematikus tömbjeivel a korai Korunk általánosan művelő koncepcióját ötvözi a szaktudományos folyóirat-irodalom sajátosságaival. Az utóbbi több mint harminc évfolyam számaiban a regionális, kisebbségi és európai identitástudatok definciói mellett a társadalomtudományok minden területén felmerülő aktuális kérdéseknek szentel figyelmet.

Ugyanakkor egyfajta híd szerepét kívánja betölteni az erdélyi és az egyetemes magyar tudománypublikálás között, szerkesztői szándéka szerint egyértelműen a szellemi tájékozódást és az európaiságot kívánja szolgálni, sajátosan kisebbségi szemleként, nemzetiségi intézményként határozva meg önmagát. Főként történelmi, filozófiai néprajzi és más társadalomtudományi tanulmányokat jelentet meg, miközben erőteljesen figyelemmel kíséri az irodalom és a művészetek alakulását. Szerzői között 1990 óta is jelen vannak az erdélyi és kárpát-medencei magyar tudományosság és irodalom releváns képviselői. Ugyanakkor tág teret kínál a kolozsvári és erdélyi egyetemek magyar diákjainak, magiszteri hallgatóknak, doktorandusoknak. 

A folyóirat 1990 óta havonta tematikus összeállításokban hívja fel a figyelmet a művelődési és közélet, illetve a tudomány és irodalom aktuális kérdéseire – általuk egyrészt követve a kulturális mozgásokat, másrészt kezdeményezve az értelmiségi eszmecserék kibontakozását. Egyidejűleg tematikus összeállításoktól függetlenül reagál a tudományosság és a művészetek új megnyilvánulásaira, kiadványaira, betöltve a tudományos-kulturális ismeretterjesztés általános feladatát.

A centenáriumi lapszám a Korunk 1926–2025 között megjelent lapszámainak egyfajta antológiáját kínálja.

A fényképezés kezdeteitől fogva szoros kapcsolatban áll a munkával: a mindennapi tevékenységek, a társadalmi feladatok, a hivatás és a megélhetés képei éppúgy jelen vannak a fotótörténetben, mint a nagyipar vagy a mezőgazdaság dokumentálása. A fotográfia nem csupán esztétikai alkotásokat hozott létre, hanem olyan lenyomatokat is, amelyek megőrizték a munkavégzés sokféle arcát – legyen szó bányászatról, gyári termelésről, kézműves mesterségekről, színházi háttérmunkáról vagy éppen gyermekek mindennapi feladatairól. A lapszám célja, hogy bemutassa, miként válik a munka fotográfiai témává, hogyan formálódnak belőle narratívák, és hogyan képesek a képek a múltat és jelent összekötni. Az írások betekintést nyújtanak a vizuális emlékezet gazdagságába, amely egyszerre őrzi az egyéni sorsokat és a kollektív tapasztalatokat.

A tartalomból: Bán András: Betongyűrűben, Farkas Zsuzsa: Fehérváry Ferenc (1922–1988) munkaábrázolásai az 1950-es évek végén, Fogarasi Klára: A „múltra nyíló ablakok” érdekében, Házas Nikoletta: A fotótörténet mint technológiai képtörténet. Megjegyzések az analóg, a digitális és a szintetikus (fény)képekről, Jakab Tibor: Marx József fotózási munkastílusa és művészi stílusa, Martincsák Kata: Autók a tenger felé, avagy alternatív történetmesélés a Jelenarchívummal a Néprajzi Múzeum fotó és történetgyűjtő kampányával, Szabó-Reznek Eszter: „A színház terv szerint dolgozik”. A romániai színházi élet bürokratizálása a szocializmus első éveiben, Szőcs Levente: Képtelenségből képesség? A Gyergyói DIA eddigi története, Tar Gabriella-Nóra: Családi fényképek és emlékezés Eginald Schlattner Brunnentore (2023) című regényében.

Nemesi rangemelések és címerváltozatok; kolozsvári történelmi házak és a bennünk élők „titkai”; a Házsongárdi temető „üzenetei”; erdélyi botanikus kertek; Jókai Mór parajdi látogatása; a mikházi ferences kolostor malom- és dézsmapere; „székelykedés” 1940–1944 között – ezeket a témákat járja körül a decemberi Korunk első súlypontja.

A lapszám második része a 100 éve elhunyt Márki Sándor történész emlékére rendezett budapesti tudományos konferencián elhangzott előadások szerkesztett változataiból közöl válogatást.

A tartalomból

Bicsok Zoltán: „Mars és Pallasz szolgálatában”. A sepsiszentiványi Henter család két rangemelése és három címerváltozata; Kovács Kiss Gyöngy: Kolozsvári házak és lakóik; Sas Péter: „Házsongárdi fátyol”. A kolozsvári temető poétikája; Gaal György: Az első erdélyi botanikus kert; Miklós Alpár: Jókai Mór a parajdi sóbányában (1853); Sebestyén Mihály: Adalék a mikházi ferences kolostor 20. századi történetéhez; Hermann Gusztáv Mihály: „Székelykedés” a „kicsi magyar világban” (A székely eredetmítosz feléledése 1940 és 1944 között); Erdész Ádám:  Történetírás és emlékezetpolitika mozgó határai Márki Sándor történetírói munkásságában; Hammerstein Judit: Szövetséges vagy fenyegető hatalom Oroszország? Márki Sándor írásai az orosz–magyar kapcsolatokról; Hermann Róbert: A forradalom és szabadságharc első korszerű szintézise: Márki Sándor milleniumi összefoglalója; Kincses Katalin Mária: Kultuszkövető volt-e Márki Sándor? A Rákóczi-életrajz; Toth Szilárd: Egy karrier és egy világkép összeomlása: a román megszállás és Márki Sándor utolsó kolozsvári évei; Szabó E. István: Márki Sándor társadalmi kapcsolatai Kolozsváron (1893–1913).