Botházi Mária
Átmenetek
A harmadik Korunk rendszerváltó tíz éve
Bár e kötet a közéletiként definiált témák szemszögéből veszi szemügyre a rendszerváltás első tíz évének Korunkját, el szeretném oszlatni azt a félreértést, amely a kívülálló szemlélőben maradhat: a Kolozsváron (tizenhét évnyi szünettel) 1926-tól megjelenő havilap 1990 és 2000 között sem közéleti, hanem elsősorban kulturális folyóirat. A közéletiség kérdéskörével csupán egy nyomvonalat igyekeztem megtalálni, követhető keretet elemzéséhez. Az erdélyi magyar sajtó/média, egyház, kisebbségek, együttélés, (erdélyi magyar) egyetem, erdélyi magyarságtudat témakörökhöz kapcsolható súlypontos számok, írások többé-kevésbé alapos vizsgálata talán olyan összefüggéseket tárhat fel, amelyek haszonnal olvashatók ma is, s amelyek ismeretében mai erdélyi valóságunk is egy kicsit élesebb megvilágítást kaphat. (Botházi Mária)
256 oldal
ISBN 978-606-773-005-0
Erdély fővárosa Európában
Szerk.: Kántor Lajos, Rigán Lóránd
Hol is élünk hát, hol élünk (netán fejlődünk) ebben a (fő)városban, kolozsvári (erdélyi) magyar, régebbi időkben részen német, újabban gazdagodó román hagyományok, történelmi emlékek, társadalmi és kulturális történések közepette? Közel ahhoz, amit Európának szoktunk nevezni, szeretnénk remélni?
Leltárt készíteni inkább a múltról szoktunk, jelenünk alakulását többnyire siránkozva vesszük számba, nyilván nem alaptalanul. Kolozsvár a nagy változások éveit éli, hosszú idő után nemzetközileg újra hallat magáról. De már nem a funari őrültségek híreivel, jóllehet a letűnt polgármester gyászos nacionalizmusa, főképp sportrendezvényeken, feltűnik. Egyre többet tud a világ a kolozsvári TIFF-ről, a kelet-közép-európai térség sikeres filmfesztiváljáról, minőségi magyar színházunk szervezésében az INTERFERENCIÁK jelentős társulatokat a világ különböző városaiból ide vonzó rendezvénysorozatáról. Kolozsvár hangulatát ősztől nyárig az ide tanulni jövő diákok tízezrei határozzák meg, a kávézók, egyre jobb vendéglők, teraszok velük vannak tele. Egyeteminkről részképzésre számosan mehetnek külföldre, ám ami ugyanilyen fontos a városnak, Erdély fővárosának: sokfelől jönnek ide tanulni a világ számos nyelvét beszélő fiatalok – most már magyarországiak is. Az év nagy részében itt van tehát Európa, a nagyvilág.
Erről a városról akar új, időszerű tudósításokat, hasznos tájékoztatót nyújtani kis könyvünk, felújítva egykori és mai kolozsváriak emlékeit, tapasztalatait is. Útikönyv és olvasmány, fogyasztható formában, a KOMP-PRESS saját hagyományának, korábbi kiadványainak hasznosításával, a Kolozsvár Társaság részvételével.
136 oldal
ISBN 978-606-773-002-9
Ferencz Éva
Ferenczy István
Ferencz Éva „beszélgetőkönyve” az egykori színészóriásnak, tanárnak állít emléket. Ferenczy István (Szászrégen, 1937. augusztus 31. – Marosvásárhely, 2002. december 17.) színész, tanár. 1959-ben végzett a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetében. A Marosvásárhelyi Nemzeti (Állami) Színházhoz szerződött. 1977-től az Intézet előadótanára, majd tanára. Meghatározó súlyú egyéniség, aki hitelesen kelt életre népvezéreket, nagyformátumú tudósokat vagy művészeket és befelé forduló, magukba zárkózó figurákat. A valóság és a mese vagy az álom határán lebegő Tamási Áron-hősökhöz is ő találta meg a leginkább az utat az erdélyi magyar színészek közül. Beszéde ízes, humora kissé nyers, de eredeti, sok színben és árnyalatban csillogó.
200 oldal
ISBN 978-606-773-004-3
Nemzetmentők vagy megalkuvók?
Kollaboránsok a magyar történelemben
Szerk.: Hermann Róbert
A nemzetek– főleg a „kis” nemzetek – többsége szívesen látja önmagát hősi pózban, amint viharral, vésszel dacolva, szilárdan őrködik nehezen kivívott függetlenségén, vagy amint hősiesen harcol annak eléréséért vagy visszaszerzéséért. Először a második világháború alatt jelent meg, majd 1945-1956 között több kiadást is megért Mód Aladár „400 év küzdelem az önálló Magyarországért” című kötete, amely e szempontból tekintette át az 1526-1945 közötti magyar történelmet – egy olyan korban hirdetve az önálló Magyarország eszményét, amikor az évtizedekre elveszett.
Ez a függetlenségi elbeszélésmód azonban nem a huszadik, hanem már a 19. századi magyar közgondolkodásban és történetírásban megjelent. Így lett függetlenségi harc az erdélyi fejedelmek 17. századi hadjárataiból, így lett Thököly Imre a magyar függetlenségi hagyomány kiemelkedő alakja, s így lett II. Rákóczi Ferenc szabadságharca e küzdelmek csúcspontja, a független magyar állam megvalósulásának rövid időszaka a Mohácstól az első világháború befejezéséig terjedő időszakban. De ez az értelmezés 1848-1849 megítélésére is rányomta a bélyegét: így lett belőle egyívű, már 1848. március 15-étől kezdve a Habsburg-monarchiától való elszakadásért folytatott küzdelem. Holott egyetlen nemzet vagy állam története sem értelmezhető egyetlen modell alapján – vagyis értelmezhető, de maga az értelmezés válik értelmetlenné vagy hamissá.
Magyarország legfőbb problémája az állami önállóság 1526-os elvesztését követően mindig a legitimitás volt. Lehet-e törvényesen harcolni a törvényes király ellen (mert a Habsburg-uralkodókat II. József kivételével mind megkoronázták, s I. Ferenc József kivételével nem a formák felrúgásával, önkényuralmi módon kerültek trónra), akár egy, az ország maradék önállóságára hosszú távon veszélyesebb nagyhatalom szövetségeseként vagy inkább vazallusaként?
Melyik államrész képviseli inkább a magyar állami folytonosságot – a török szultán kegyelméből létező, a magyar politikai elit által kormányzott Erdély vagy a Habsburgok birodalmába többé-kevésbé betagolt Magyar Királyság? A vallási és közjogi sérelmek indokolják-e az ország négy részre szakítását, mint ahogy ez Thököly Imre időszakában történt? Hazaárulók vagy kollaboránsok-e azok a magyar főurak és nemesek, akik II. Rákóczi Ferenc kurucai ellen forgatják a fegyverüket a törvényesen megkoronázott király szolgálatában?
Kollaboráció-e királyi biztosságot vagy bármifajta állami hivatalt vállalni a magyar önállóság eltörlésére törekvő II. József, a „kalapos király” uralma alatt? Hogyan vélekedjünk a magyar megyék megregulázására és a kormánytöbbség megteremtésére az 1840-es évek második felében a magyar vármegyék élére állított főispáni helytartókról? Kollaboránsok-e azok a magyar tisztviselők, akik 1849-ben Windisch-Grätz herceg által létrehozott ideiglenes közigazgatásban vállaltak szerepet – az 1848 előtti magyar államiság továbbéltetésének reményében? Kollaboránsok-e azok a tisztviselők, akik a Bach-korszak közép- és alsó szintű igazgatását működtették? Hol van a határ a hivatali szakmai tevékenység és az idegen hatalommal való együttműködés között?
Olyan kérdések ezek, amelyeket újra és újra fel kell tennünk – nem azért, hogy mentegessük vagy felmentsük elmúlt korok szereplőit, hanem hogy megismerjük és megértsük cselekedeteik mozgatórugóit. Kötetünkben ezt a kérdéskört próbáljuk meg bemutatni – nem az ítéletmondás szándékával, hanem történelmünk jobb megértésének reményében.
308 oldal
ISBN 978-606-773-000-5
Kovács Flóra
Az emlékezés a kortárs erdélyi irodalomban
A kötet tájaink kortárs irodalmi munkáit az emlékezés kérdésköre szempontjából vizsgálja, ily módon az utóbbi évek jelentős irodalmi alkotásainak, így többek között Balla Zsófia Kolozsvár című versének, Papp Sándor Zsigmond Semmi kis életek című regényének vagy Vida Gábor prózatermésének egy sajátos taglalását adja. Sajátossága, hogy művészeteken átívelésében ragadja meg az emlékezést. Kovács Flóra 1982-ben született Hódmezővásárhelyen. Irodalomtörténész (PhD), egyetemen tanít, szerkeszt, kortárs irodalom, komparatisztika, színházelmélet területén közöl írásokat. Korábban megjelent kötete: A közösség a kortárs erdélyi drámában és színházban (2013).
208 oldal
ISBN 978-606-773-006-7
A történész műhelye
Szerk.: Kovács Kiss Gyöngy
Az elmúlt évtizedekben a történész-szakmát több nagy kihívás érte. Az Európa-centrikusságot olyan globális és regionális megközelítések váltották fel, amelyek nemcsak Észak-Amerika, hanem Ázsia, az arab világ, sőt Afrika múltját is „saját jogán”, belső törvényszerűségei alapján vizsgálják. Ezzel egyidejűleg a régi múltra visszatekintő politikatörténet mellett a gazdaság-, társadalom- és művelődéstörténet számos új kutatási iránya intézményesült. A földrajzi és tematikai perspektívák kitágulásával párhuzamosan megerősödött a történetírás tudományos jellegét megkérdőjelező, régi keletű ismeretelméleti szkepticizmus. A 20. század utolsó harmadában meggyökeresedett nyelvfilozófiai és posztmodern episztemológiai nézetekből kiindulva többen a történelem „haláláról” értekeznek, míg mások szakmánk valóságra vonatkoztatott referenciális jellegét vonják kétségbe. Mindezekhez járulnak az 1989–90-es kelet-európai rendszerváltások ideológiai és történetpolitikai következményei. Az 1945 után kialakult és nagy erőkkel terjesztett kommunista történetpolitikai kánon(ok) elvesztették hegemón/domináns helyzetüket. Az így keletkezett szellemi vákuumot a legkülönfélébb irányzatok igyekeznek kitölteni: olykor a történetírás etikai normáit és módszertani elveit teljes mértékben negligálva.
Az ezredforduló fontos új jelensége az internet egyre szélesebb körökben történő elterjedése. Ez a Gutenberg-paradigmát alapjaiban módosító fejlemény nemcsak az ellenőrzött ismeretekhez, hanem a legkülönfélébb dilettáns nézetekhez, sőt olykor a legnagyobb sarlatánságokhoz való hozzáférés lehetőségét is kitágította. Ennek következményei szinte beláthatatlanok.
Mindezek az új fejlemények együttesen indítottak arra, hogy felkérjük a szakma – határon túli és erdélyi – élvonalához tartozó magyar történészeit: mondják el a történetírás aktuális dilemmáival és/vagy szorosabban vett kutatási területük historiográfiai helyzetével kapcsolatos gondolataikat, továbbá – ezekhez kötődve – saját történetírói ars poeticájukat.
256 oldal
ISBN 978-606-773-001-2
Valahol van egy város
Szerk.: Kántor Lajos
Megváltozott a világ népességének eloszlása, és ez a folyamat folytatódik: egyre többen élnek, élünk városi környezetben. De ez a változás továbbiakat von maga után, nem csupán az életforma tekintetében, hanem a nemzet életében is. Szaporodik a magyar városok száma, illetve Európa és a nagyvilág mind több városában van számottevő magyar jelenlét. Ugyanakkor ennek fordítottja is igaz, amennyiben különösen nagyvárosainkban figyelhető meg a betelepedők, a más országokból vagy más világrészekből érkezők jelenléte.
Ez az általános helyzet indokolja, hogy kiemelten foglalkozzunk városainkkal, múltjukkal, létező értékeikkel, jövőjükkel. A kötetben hiteles forrásból értesülhet az olvasó a tegnapi és mai Kolozsvárról, Marosvásárhelyről, Szatmárnémetiről, Nagyváradról, Sepsiszentgyörgyről, Székelyudvarhelyről, de megjelenik a „Valahol van egy város” cím alatt Szeged, Sopron, Tokaj, Balatonboglár, Szombathely – és olyan európai városok, mint Selmecbánya, Berlin vagy Cambridge, sőt több észak-amerikai nagyváros, ahol szerzőink közvetlen tapasztalatokat szereztek. A szövegek döntő többségének a műfaja az esszé, ismert írók vallomásai, emlékezései formájában (Markó Béla, Bogdán László, Gömöri György, Bányai János, Esterházy Péter, Lőrincz György, stb.), versek gazdagítják a kötetet (például Lászlóffy Aladártól, Zalán Tibortól, Kovács András Ferenctől, Jánk Károlytól). Az olvasmányos, ugyanakkor tényfeltáró kötetet színes városképek kísérik, László Miklós és Miklóssy Gyula ismert fotóművészek felvételei.
232 oldal
ISBN 978-606-773-003-6