Csapody Miklós
Politika és történetírás
Jakabffy és Mikó
A két világháború közötti erdélyi politikatörténet, illetve kisebbségtörténet jelentős személyiségeiről szóló tanulmányaiban Csapody Miklós irodalomtörténész, a romániai magyar művelődéstörténet jelentős kutatója Jakabffy Elemér és Mikó Elemér pályáját több oldalról járja körül. A Magyar Kisebbség kiváló szerkesztőjét, Jakabffy Elemért sokoldalú publicisztikai tevékenységében követi nyomon, több tanulmányában is külön elemezve Jakabffy műveltségét és kultúrpolitikáját. Több tanulmányban foglalkozik a kötet a fiatalabb kortárs, Mikó Imre életművével, sőt párhuzamot állít fel Jakabffy és Mikó munkássága között is. Részletesen kitér Csapody mind a lugosi évekre (a Jakabffyról írottakban), mind pedig Mikó Imre bukaresti tevékenységére. A kötet egésze ezt a jelentős örökséget beépíti a két háború közötti évek sajtóvilágának, különböző csoportosulásainak egészébe. Csapody Miklós Politika és történetírás című kötete jelentős nyeresége a romániai magyar kisebbségtörténeti kutatásnak.
352 oldal
ISBN 978-973-1960-49-4
Dánél Mónika
Áttetsző keretek
Az olvasás intimitása
Dánél Mónika 1976-ban született Csíkszeredában. A Babeş-Bolyai Tudományegyetem magyar–orosz szakán 2000-ben szerzett bölcsész-tanári oklevelet és 2001-ben mesteri diplomát, majd 2009-ben doktori fokozatot az Eötvös Loránd Tudományegyetem Általános Irodalomtudományi (Irodalomelmélet) programon. Az ELTE Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet oktatója és a Balassi Intézet műfordító programjának koordinátora. Első kötete az irodalomtudomány és filmelmélet területén 1999 és 2012 között megjelent – a neoavantgárd témakörében írott doktori értekezésén kívüli – publikációiból tartalmaz válogatást.
356 oldal
ISBN 978-973-1960-57-9
Laskay Adrienne
Kovács Attila
„Olvadt a hangja!”, kiáltott lelkesen Guttmann Mihály, amikor Kovács Attiláról beszélgettünk. És valóban, ha az ember lemezen meghallgatja például az Eladó az egész világot, Mefisztó rondóját Gounod Faustjából, vagy Leporello Regiszter-áriáját, hát meggyőződhet róla: olvad ez a hang. De ez a hang harsány is tud lenni, meg pajkos is, ütni és nevettetni egyaránt képes.
Akad, aki nemcsak lemezen hallgatta ezt a hangot, hanem élőben is, a színpadra tekintve – azonban az ilyen emberek száma egyre csökken. És ha nemcsak hallgatni akarjuk ezt a klasszis énekest, hanem azt is tudni, honnan jött, hogyan fejlődött, kiktől tanult, hogyan alakult a pályája, miután 1981-ben külföldre távozott, nos, akkor feltétlenül kezünkbe kell vennünk ezt a kötetet, amely számot ad mindezekről s mindezeknél nyilván sokkal többről is: arról, milyen volt egy hadiárva élete, hány saslengést végzett a középiskolás fiú, hogyan vezetett kamiont az 1989-es forradalom után és mit gondol az operák modern rendezéséről.
Laskay Adrienne felkészült, de korántsem tolakodó kérdéseire Kovács Attila egy olyan ember szerénységével válaszol, aki mögött kétségtelen teljesítmény áll, s akinek már nem kell fölényesnek lennie. A kötet végén, mint a Prospero Könyvek sorozat esetében mindig, szereplista, a díjak listája, kritikák és fényképek adnak hírt egy színvonalas életpályáról. (Demény Péter)
192 oldal
ISBN 978-973-1960-48-7
Zólya Andrea Csilla
Irodalmi paródia és parodisztikus beszédmódok az erdélyi magyar irodalomban
A kötet az irodalmi paródia és a parodisztikus beszédmód változatainak jelenlétét és működését vizsgálja az erdélyi magyar irodalomban. Két korszak kutatását és összehasonlítását vállalja: az 1950-1989 közötti romániai magyar sajtó irodalmi folyóirataiban és az Előre c. napilapban megjelent szövegekben és a képi ábrázolásokban a parodisztikus beszédmód alakulását. Ezen időszak feltárásával és értelmezésével párhuzamosan az 1989 után megújuló erdélyi magyar irodalom parodisztikus történéseire fókuszál. Ez utóbbi periódus főképpen a 2005-ig végbemenő történéseket és jelenségeket foglalja magában. A kötet a paródiaelmélet lehetséges kiindulópontjait megjelölve kutatja az irodalmi paródia és a parodisztikus beszédmódok alakulását, illetve annak módozatait Michel Foucault hatalom- és szubjektumelmélet, Richard Rorty esetlegesség fogalma, Linda Hutcheon paródiaelmélete, valamint a paródia intertextuális és kritikai vonatkozásainak a bevonásával. Az elméleti modelleket alkalmazva a kötet kitér a kortárs erdélyi irodalom paródiával és a parodisztikus beszédmódokkal összefüggő kanonizációs jelenségekre is az Előretolt Helyőrség-jelenség vizsgálata révén. A kilencvenes évek fiatal erdélyi irodalmát meghatározó írócsoport szerzőit, a hozzájuk köthető jelenséget, és Székely Csaba róluk készült paródiáit vizsgálva arra a kérdésre keresve a választ, hogy a különböző nyelvi jelentésgeneráló működések hogyan nyilvánulnak meg ezekben a szövegekben és a szövegek által.
288 oldal
ISBN 978-973-1960-44-9
Zsigmond Andrea
Mi kritika még? (színek és ének)
A kötet célja, hogy kitágítsa azon témák és formák körét, amikkel a művészetről való gondolkodás, illetve a színházról való írás él, élhet. Jelenleg csak szigorú kritikai formákkal találkozunk a lapokban, az esszészerűbb megnyilvánulások ritkák, annak ellenére is, hogy a hagyományos kritika elvesztette olvasóbázisát, sőt, szerzőit is Erdélyben. Ma a kritika nem merész (tartalmilag, és formailag sem) – csak a színházi előadást vagy az adott könyvet, azaz a kész „terméket” járja körül, nem választ periferikusabb vagy akár átfogóbb jelenséget témájául. A kritikus nem akar alkotó is lenni, egy esszéírónak márpedig stílusérzéke, kíváncsisága is legyen…
A kötet tehát ennek szellemében esszéket, szótárszerűen megfogalmazott tudásegységeket, akár „költeményeket” is tartalmaz. A szerző utóbbi 5-6 évbeli keresgélését illusztrálja. Ezek a szövegek sokszor nem egyéniek, hanem műhelymunkák eredményei, közösségi alkotások, gyűjtések. A szerző sokszor a diákjaival együtt járt egy adott téma útján, pörgősen, az internet világában is érvényesen próbálva megfogalmazni egy-egy gondolatot, témát.
288 oldal
ISBN 978-973-1960-38-8
Kovács Kiss Gyöngy
A kolozsvári osztóbírói intézmény és a kibocsátott osztálylevelek
A hagyatéki leltárak a társadalomtörténet egyik legjelentékenyebb és legrelevánsabb forráscsoportját alkotják. Elsőrendű gazdaságtörténeti adataik mellett a vizsgált mikroközösség vagy egyén társadalmi státusára, anyagi és művelődési igényeire világítanak rá, egyfajta választ fogalmaznak meg arra vonatkozóan, miszerint a vizsgált vagyoni alap milyen hivatás- vagy foglalkozásbeli, kulturális törekvéseket szolgált, milyen társadalmi és interperszonális – elsősorban családi – kapcsolatok függvényében alakult, hogyan hatott egy-egy családban az adott korszak uralkodó stílusirányzata, mi az, ami egy lezárt életpálya eredményeit összegezi. A közelmúltig viszonylag keveset kutatott forráscsoport a nemzetközi historiográfia utóbbi időben igen megerősödött művelődéstörténeti érdeklődése, a new cultural history jegyében egyre nagyobb mértékben vonja magára a figyelmet. A hagyatéki leltárak forráscsoportjába tartoznak a osztálylevelek (divizionális levelek) is. Jelen forráskötet kolozsvári viszonylatban vizsgálja az osztályleveleket létrehozó szerv, az 1603-ban létrehozott osztóbírói intézményét, az osztálylevelek (divizionális levelek) keletkezését, szerkezetét és forrásértékét.
Az inventarizálásra került javakból mintegy 150 évre – benne Kolozsvár 17. századi fénykora – megrajzolható/rekonstruálható a városi polgárság anyagi és szellemi háttere, ugyanis az „osztály” (osztozás) során az osztóbírák (divizorok) tételesen felsorolják mindazt, amit az elhunyt háztartásában találnak (pénz, arany- és ezüstművek, ékszerek, bútorzat és lakbrendezési kiegészítők, ruházat, fegyverek, kézműves szerszámok és eszközök, könyvek, képek, bor, gabona, állatok, házak, szőlők, szántóföldek). Mivel az osztály lefolytatását a divizorok a levél végén igazolják és pecsétjükkel hitelesítik, e levelek jelentős forrásai a városi oklevélkibocsátó tevékenységnek, a városi polgári írásbeliségnek, de nemkülönben értékes pecséttani adatokat is tartalmaznak. Ugyanakkor a név- és helymutató adataiból megrajzolható Kolozsvár és a külsőségek népességi és topográfiai katasztere.
568 oldal
ISBN 978-973-1960-47-0
Molnár Gusztáv
Beszélgetések Méliusz Józseffel
Beszélgetőkönyv
A könyv törzsanyagát képező beszélgetés 1978-ban készült. Molnár Gusztáv egy másik generáció és egy másik értékrend pozíciójából szólaltatja meg Méliusz Józsefet, éles állásfoglalásokra, de éppen ezért precíz önmeghatározásokra késztetve őt. A könyv elsősorban a két világháború közötti, kiemelten az 1930-tól 1940-ig terjedő korszak szellemi mozgásaiba enged betekintést, szubjektív, de a párbeszédpartnerek kivételes felkészültségének köszönhetően igen megalapozott módon. A romániai magyarság önismerete szempontjából kiemelkedő jelentőségű kötetről van szó, amely éppen műfaja, a beszélgetés révén válhat népszerű történelmi-kultúrtörténeti bevezetővé a korszak iránt érdeklődők számára.
284 oldal
ISBN 978-973-1960-37-1
Váradi Emese
Tartozás
Váradi Emese (1938–1978) neve ma még kevesek számára ismert, úgy tartjuk számon, mint Szilágyi Domokos első nagy szerelmét a Bolyai Tudományegyetem magyar szakán. Kétségtelen, hogy Váradi Emese jelenléte letagadhatatlan Szilágyi Domokos életművében (erre utal kötetünkben egy 1956-ból való Szilágyi-vers, valamint néhány, Emesének címzett levele), de a családi hagyatékban fennmaradt emlékirat, valamint Váradi Emese verseinek válogatása azt bizonyítja, hogy nem csupán múzsaként kell őt számon tartanunk.
Váradi Emese nem egészen négy évtizedben mérhető életútja, nagyon kevés (gyermek)időt leszámítva, a csalódások, keserűségek, a sikertelen lázadás-kísérletek sorozata. Igaztalan bántásokból, megaláztatásokból bőven juttatott családjának és így neki is a történelem, a népi demokráciának nevezett romániai múlt; apja, anyja révén osztályellenségnek számított – és ha ő nem került is börtönbe, mint a szülei, az 1956-os magyar forradalom erdélyi megtorlása Váradi Emesét ugyancsak utolérte. Közvetlen felmenői „viselt dolgainak” elhallgatása miatt a bolyais diákot kizárták az egyetemről.
A mindig tanulni vágyó, költőnek készülő – ebben a reményében Szilágyi Domokostól meg nem erősített – leány további sorsa csak az elégedetlenséget fokozta. Pszichológiai tanulmány tárgya lehetne ez az életsors, a nő–férfi viszony megélése, ami csak a gyerekekben hozott számára örömet. A keserűség, a kórházi alkalmazotti kényszerpálya, az örök elégedetlenség az írott szövegekre, prózára, versre egyaránt rávetül. Kételkedik önmagában, szenved a magánytól, a meghallgató társ hiányától, sejti stílusbotlásait, érzékeli, hogy javítani kellene mondatain – miközben szenvedéstörténetéből egyfajta életmű bontakozik ki. „Palackba zárt üzenete”, korai és későbbi verseinek jobbik hányadával együtt, érdemesnek mutatkozik az utókor figyelmére.
A kötetbe került vallomás, önelemzés fontos kiegészítő, helyenként magyarázat a múlt századi erdélyi magyar líra egyik legnagyobbjának pályához, sorsa megértéséhez. Ezt szolgálják a levelek is, amelyeket Szilágyi Domokos Váradi Emeséhez, illetve a közös baráthoz, Strempel Mártához (Dr. Beyer Györgynéhez) címzett.
208 oldal
ISBN 978-973-1960-43-2
Váradi Nagy Pál
Urbia
Nehéz megkerülni egy pályája elején tartó szerző esetében (még ha igazságtalan is egy kicsit), hogy viszonyítási pontokat ne keressünk szövegeihez: mi az, amihez köthetőek a VNP-prózák a korábban, mások által írt művek közül?
Az Urbia prózaciklusa esetében leginkább három támpont felől indulhatunk el. Az egyik lehetséges támpont Italo Calvino: ebben az esetben a városleírások jellege, a rövid terjedelem illetve a ciklusos szerkesztésmód az, ami a Láthatatlan városok írójának műveiből átszűrődni látszik az Urbia-ciklusba. Calvino város-mítoszokat épít, és VNP Urbiája is olyan kissé, mintha fél méterrel talajszint fölött lebegne, ég és föld között valahol. És ebből a között a fontos.
Egy másik támpontot Robin Cook regényei jelentenek, elsősorban VNP jól érzékelhető genetikai illetve technológiai újdonságok iránti érdeklődése miatt. Cook pszicho-thrillerjeiben általában kiszolgáltatott figurákkal találkozunk, akiken műtéti beavatkozások történnek, és egy arctalan hatalom irányítja az eseményeket. VNP Urbiájában ugyancsak erős a hatalmi jelenlét, és bár az olvasatokban valószínűleg felerősödnek a közép-kelet-európai diktatúrák analógiái, a kiszolgáltatottság itt is nagyon hangsúlyosan testi jellegű, akárcsak Cooknál – igen gyakoriak az empirikusan észlelhető nyomot hagyó hatalmi beavatkozások.
Egy további viszonyítási pontot olyan könyvekben lehetne felfedezni, amelyek a rövidprózaciklus eszköztárához nyúlva teljes világok felépítését modellálják – Papp Sándor Zsigmond, vagy korábbról a Mandics György és M. Veress Zsuzsanna szerzőpáros prózaciklusai ilyenek. Ezekben a ciklusokban a szereplők gyakran átjárnak egyik történetből a másikba, és míg az egyikben mellékszereplőként jönnek-mennek, egy további történetben esetleg éppen ők kerülnek középpontba.
Amikor az abszurd, a groteszk hatások válnak fontossá, amikor az össze nem illő elemek enyhe borzongást okozó összeillesztéseivel találkozunk (a kicsi/nagy, új/régi, technikai/természeti, szaktudományos/köznapi stb. ellentétpárok között lavírozva VNP erős feszültségeket alakít ki), akkor egyre inkább érezzük, hogy egy fokozatosan ismerőssé váló helyen járunk: Urbiában.
104 oldal
ISBN 978-973-1960-42-5
Gyáni Gábor
Az urbanizáció társadalomtörténete
A kötet elsősorban a vidéki magyar városok múltjának 19–20. századi a történetét taglalja. Az első két fejezet a városfogalom és a városi polgár elvi meghatározásával foglalkozik, továbbá általános áttekintést a hazai urbanizáció két évszázadának fő tendenciáiról. Ezt követően a városok meghatározó társadalmi összetevőéinek, a középosztálynak és polgárságnak, valamint a munkásságnak a társadalomtörténetét tárgyalja a szerző. A 19. század első felében főként Pest városában képződő új, már nem kifejezetten rendi polgárság bemutatásával indul a szemle, ami a polgárság általános magyarországi történetével folytatódik, külön fejezet érinti a polgárság és a helyi elitek kapcsolatát, valamint a rokonság szerepét a polgári középosztály és a nagypolgárság létrejöttébe. Végül elemzés tárgyát képezi a vagyonos, a virilis polgársággal kapcsolatos dualizmus kori diskurzus, valamint az erdélyi zsidó és nemesi polgárosodási folyamat.
A munkásság strukturális összetételét mutatja be a szerző a 20. század eleje és a második világháború közötti évtizedek között. A strukturális képet a munkásság életmódjának egyik központi eleméről, lakáshelyzetről és az otthonkultúráról szóló fejezet teszi teljessé. Utolsóként e témablokkban a házicselédségnek a közvéleményben kialakított képe, a cseléd-imázs kerül színre.
Külön fejezet foglalkozik a városi kultúra társadalom- és mentalitástörténeti kérdéseivel; ennek során a városi közkönyvtárak, mint a városiasság látható és érzékletes megnyilvánulásai képezik elemzés tárgyát. Esettanulmány keretében mélyíti tovább a szerző az előbb rajzolt képet, rekonstruálva egy táblabíró magánkönyvtárát, így ragadva meg a középosztály műveltségének jellegét. Végül a kutyatartás mint jellegzetes városi szokás jelensége kerül elő kifejezetten társadalomtörténeti kontextusban ábrázolva ezt a középosztályi szokást. Ennek az utóbbi két fejezetnek a témája Budapesthez kötődik.
A záró főfejezetben két ismert várospolitikus profilját is megrajzolja meg a szerző. A századforduló legendás szombathelyi polgármesterét, Éhen Gyulát mint urbanista gondolkodót (szakírót) idézi fel; a két háború közötti budapesti főpolgármestert, Sipőcz Jenőt pedig egy szokatlan magánéleti döntésének, szabálytalan házasságának a bonyodalmai tükrében vizsgálja. A Sipőcz halála után elkezdett örökösödési per iratanyaga segít abban, hogy bepillanthasson a történész az individualizálódás és a politikai meggyőződés kötelékei közötti konfliktus korabeli rejtelmeibe.
336 oldal
ISBN 978-973-1960-45-6
Újraolvasott Pezsgő-díjasok
Szerk.: Balázs Imre József
1971-ben egyfajta civil szerveződésként díjat alapított néhány romániai magyar kritikus (Láng Gusztáv, Kántor Lajos, Marosi Péter és mások). A díj nem járt pénzjutalommal vagy hivatalos elismeréssel: a kritikusok „csupán” egy üveg pezsgőt ajánlottak fel annak a szerzőnek, aki az előző év legjelentősebb könyvét jelentette meg – ezért vonult be az irodalomtörténetbe „Pezsgő-díj” néven. 1972-től kezdve viszont az Utunk Az Év Könyve címmel minden évben megjelentette azt a vitaanyagot, amelynek során a kritikusok áttekintették az előző év könyvtermését, és érveket fogalmaztak meg opciójuk mellett. Ezekből a vitaanyagokból kirajzolhatóak a korszak meghatározó kritikusainak értékpreferenciái, és mintegy empirikusan figyelhető a kánonképződés folyamata. A díjat 1971 és 1983 között osztották ki (1983-ban letiltották a kezdeményezést), és olyan szerzők kapták meg, mint Páskándi Géza, Lászlóffy Aladár, Szilágyi Domokos, Sütő András, Bodor Ádám, Szilágyi István, Panek Zoltán, Bálint Tibor, Pusztai János, Székely János, Köntös-Szabó Zoltán, Kenéz Ferenc és Király László. A díjazott munkák az erdélyi magyar irodalom élvonalbeli alkotásai, ugyanakkor megállapítható, hogy magával a korszakkal együtt, amelyben íródtak, ismertségük, köztudatban való jelenlétük nem kielégítő.
A kolozsvári BBTE Bölcsészkarán három éven keresztül vezette a kötet szerkesztője az erdélyi magyar irodalom oktatójaként azt az újraolvasó szemináriumsorozatot, amelynek keretén belül a mesterképzős hallgatók ismertették és értelmezték a Pezsgő-díjas műveket. A közös munka folyamán számos értékes tanulmány született, hasonló elemzési szempontok szerint. A tanulmányok közös vonása, hogy szerzőik (időközben legtöbben közülük PhD-hallgatók) friss, elméleti szempontok alapján, ugyanakkor a posztmodernség irodalomtörténeti fordulata utáni perspektívából, voltaképpen a kortárs nyelvkritikus, irodalmi hagyományt konstrukciónak tekintő irodalom felől olvasta újra a hetvenes-nyolcvanas évek műveit. A szemináriumi munka és Az Év Könyve Utunkban évről évre publikált vitaanyagai ugyanakkor hozzásegítették a szerzőket ahhoz, hogy irodalomtörténeti perspektívában, a korabeli kontextust figyelembe véve olvashassák a műveket.
A kötet a legsikerültebb értelmezések, illetve a témában utólag született tanulmányok gyűjteménye. A díjazott tizennégy kötet újraolvasása részben a figyelemfelkeltés és a rekanonizáció nem titkolt szándékával történt meg, de kritikai mozzanatot is tartalmaz: esetenként azokra a perspektívaváltásokra is felhívják a figyelmet az egyes írások, amelyek miatt a hetvenes-nyolcvanas évek kritikai nyilvánosságának eltérő szempontjai is világossá válnak.
240 oldal
ISBN 978-973-1960-40-1