Kántor Lajos
A Korunk négy kapuja
A kolozsvári folyóirat utóbbi 50 évének történetét eleveníti fel, elemzi Kántor Lajos személyes emlékeket is mozgósító tanulmánya, alapvetően azonban az erdélyi magyarság és a romániai közélet, politika történetében beálló változások függvényében vizsgálja, mikor milyen lehetőségek, illetve fenyegetettségek közt próbált helytállani az idén 90 éves Korunk, mit tett mint értelmiségi fórum a hagyományőrzésben és a korszerű műveltség alakításában, terjesztésében. A „négy kapu” a szerkesztőség költöztetéseire utal: az első kapu, a főtéri műemléképületben 1957-ben újraindult, a Mátyás-szoborra néző helyiségben készült évfolyamokat jelenti, 1974 őszéig. Ez a könyv (a 2011-ben megjelent A Korunk kapui című kötet folytatásaként) 1965 márciusától követi nyomon az eseményeket, amikor is a tervezett modernség-szám helyett, Gheorghiu-Dej halála és Ceauşescu megválasztása okából, természetesen pártutasításra, búcsúztató és köszöntő összeállításra kényszerült. A lassú normalizálódás lehetővé tette a korábban tervezett szövegek egy részének közlését a lapban. A hatvanas évek végén és főként a hetvenesek elején-közepén emlékezetes lapszámok készülhettek, például az erdélyi magyar iskolák történetéről, múltismeret és helytörténet súlyponttal, az ifjúságkutatásról, a Bartók-modellről, Petőfiről, Madáchról, Kalotaszegről és Kós Károlyról, Apáczai Csere Jánosról, a romániai magyar színház megújulási folyamatáról, az erdélyi magyar képzőművészetről. Elkezdődött a szerkesztőség fiatalítása, a külső munkatársak táborának felfrissítése. Jelentős filozófiai, történelmi tanulmányok, drámák, novellák, regényrészletek jelentek meg a Korunkban (Páskándi Géza, Kocsis István, Pusztai János, Bálint Tibor, Bretter György írásai). A Korunk Galéria révén (1973-tól) élőbbé vált a kapcsolat egyrészt jelentős erdélyi képzőművészekkel (Szervátiusz Tibortól Cseh Gusztávig), de lehetővé vált Barcsay Jenő tárlatának a megrendezése is.
A „második kapu” a régi vármegyeház épületét jelentette, 1974-től 1994-ig. A nyolcvanas évek második felében a különösen szigorú cenzurális viszonyok következtében meg a szigorú számonkérések nyomán a folyóirat a megszűnés szélére jutott. A „második kapu” idejében történt az 1989. decemberi fordulat, de nemsokára a Funar-korszak is elkezdődött, ennek következtében kellett újra költözni, a Szamos-parti lerobbant házba, egy udvar végébe. Maga a szerkesztői munka azonban folytatódott, megszabadulva a cenzúrától, de kitéve az anyagi lehetőségek hol elviselhetőbb, hol újra romló feltételeinek. Jelentős hangváltás következett be, sok új belső munkatárssal, a magyarországi és nyugati szerzők közlésének már nem volt akadálya. A Nagy-Szamos utcai „harmadik kaput” a kétezres évek elején követnie kellett a „negyediknek”, ugyanis az állami tulajdonú telket visszakapta az ortodox egyház, és az addigi, városnak fizetett bér 52-szeresét (!) követelték, így új szerkesztőségi helyiség után kellett nézni, ahol ma is működik a Korunk (Rákóczi út, azaz mai nevén Gen. Eremia Grigorescu 52.). Újranyílhatott a Korunk Stúdiógaléria. Újabb fiatal munkatársak kerültek be a szerkesztőségbe, a régiek helyére, a súlypontos szerkesztés azonban folytatódik, erről a magyar kultúra, tudomány (mindenekelőtt a történelemtudomány, az irodalomtörténet, filozófia), az ifjúsági szerveződések témakörébe vágó, a kortárs irodalmat rendszeresen közlő lapszámok beszélnek.
A könyv kitér a romániai magyar művelődés teljes skálájára, a tudományok, az irodalom, a színház, a képzőművészet és a sajtó jelenkori problémáira.
360 oldal
ISBN 978-606-773-013-5
Szigetek, szórványok, zárványok
a Kárpát-medencében és Észak-Amerikában
Szerk.: Cseke Péter
„A mindennapi szórványlét, szórványtapasztalat bőségesen elég okot szolgáltat a szerkesztőnek, hogy keresni kezdje a mélyebb összefüggéseket, amelyek ismeretében nem csupán történelmileg válhatnak világosabbá a dolgok, hanem a jövő is (talán) reálisabban ítélhető meg” – írta a Korunk 1991-es szórványszámában Cseke Péter. Egyenes út vezetett tehát ahhoz a felismeréshez, hogy célirányosabb a szórványgondok egyetemes és ugyanakkor sajátos megközelítése. A belső szórványok világától a Korunk szórvány-számai világproblémához jutottak: a vándorlás, kivándorlás kérdésköréhez.
A jeles szórvány- és diaszpóra-szakemberek (Vetési László, Bodó Barna, Vasile Dâncu, Kovalszki Péter, Ludányi András és mások) bevonásával készült lapszámok egymásból és egymásba épültek, így eleve lehetőséget nyújtottak egy koherens kötet – a Szigetek, szórványok, zárványok – megszerkesztésére. Az erdélyi, a bánsági, a Kárpát-medencei szórvány- és az észak-amerikai szétszórtsági tapasztalatok így hangsúlyosabban juthatnak el mindazokhoz, akik a szórványgondok helyi, regionális és nemzeti megoldásáért fáradoznak. Mert úgy igaz, ahogy a kötet egyik írásának szerzője megfogalmazza: „Nem siratni kell a szórványt.” Hanem megállítani a szigetek szórványosodását, a szórványok zárványosodását; elősegíteni az identitásőrzést, a közösségépítés 21. századi útjainak megtalálását.
328 oldal
ISBN 978-606-773-012-8
Kántor Lajos
Fehér kakas, vörösbor
Kántor Lajos emlékező prózája egy Hamvas Béla-idézetet választott mottónak: „A világ elkezd égni. Először az élet tüzében, aztán a lélek tüzében, aztán a szó tüzében, a hang tüzében, a szín tüzében, a szellem tüzében, a jóság, az igazság, az öröm, a fájdalom, a szenvedés, a halál, a halhatatlanság tüzében.” Noha, mint írja, merő véletlen, hogy a pesti Írók Boltjában ráakadt a Hamvas-sorozat hetedik kötetére, az Arkhai-ra (görögül annyit jelent, mint kezdetek), ezzel akaratlanul az apai klasszika-filológusi hagyományhoz közelít, de az anyai nagyanya, a kolozsvári evangélikus tanítónő (Cs. Szabó László hajdani tanítónője) 19. század végi naplójához is, ahol megtalált egy hivatkozást Hamvas József (Hamvas Béla apja) kis „dramolettjéből”, ráadásul az Erdélyi Híradóból kimásolt verset.
Ilyen asszociációk láncából épül fel ez a prózakötet, különféle „nagytakarítások”, eredményeként a Mikes Kelemen utca 15. szám alatti családi házból és a Korunk szerkesztőségében eltöltött több mint ötven év dokumentumaiból ötvöződő szövegekkel. Az önéletírás klasszikus linearitását megszakítják az újabb élmények, a történelmi reflexiók, az „intermezzók”. Nagy Albert kiváló festménye, a Fehér kakas a szerző íróasztalával szemben fontos találkozásokra, életre szóló barátságokra emlékeztet, mint ahogy az ebédlőasztalra kiömlött vörösbor sem véletlenül került a könyv címébe: hajdani népi-urbánus vitákra emlékeztet az abroszra kiömlött, foltot hagyott bor. Csak néhány név az irodalmi szereplőkből: Szabédi László, Balogh Edgár, Lászlóffy Aladár, az irodalomtörténész Kiss Ferenc és Bori Imre, a szegedi Ilia Mihály, a Kriterion-szerkesztő Domokos Géza.
Kolozsvár református iskolái, a belvárosi elemi és a Farkas utcai, illetve a Petőfi utcai új épületben működött Református Kollégium, a Bolyai Tudományegyetem, az írói egyesületek, a legsűrűbben pedig a Korunk szerkesztősége azok az intézmények, amelyek körül, amelyekben Kántor Lajos élete zajlott, a kör azonban kitárul, Nagyváradra és a Székelyföld városaira, Bukarestre és Budapestre, sőt Újvidékre, Pozsonyra, Párizsra és Londonra. Kántor mint az első, a hatvanas évek elején indult Forrás-nemzedék (Szilágyi Domokos, Lászlóffy Aladár, Bálint Tibor) kritikusa a maga nemzedékének történetét is írja, 1956-tal, 1968-cal, a Bolyai felszámolásával, a Ceauşescu-korszak szomorú emlékeivel. Az elmúlt évtizedek erdélyi magyar képzőművészete és színháza ugyancsak teret kap a könyvben. Nem hiányoznak belőle a magyar–román kapcsolatok problémái sem.
308 oldal
ISBN 978-606-773-010-4
Az értelem anyanyelvén
Magyar filozófusok a 20. és 21. században
Szerk.: Rigán Lóránd – Ungvári Zrínyi Imre
A legutóbbi évszázad magyar filozófusainak munkásságára reflektáló kötet szándékoltan nem antikvárius szemléletű válogatás, hanem az aktuális (nem csak a magyar) filozófiai gondolkodásban helytálló gondolatokat felvető szerzőket állít egymás mellé. Olyan merítés, amelyből rálátás nyílik a kortárs filozófiát és kultúrát foglalkoztató problémák egyfajta keresztmetszetére.
A válogatásban magyar filozófusok írásai szerepelnek magyar filozófusokról vagy a filozófiai értelmezéssel szembeni aktuális kihívásokról. Alapvető irányultságukat tekintve mindannyian a kérdezés, a meghatározás és a megalapozás szakszerűségének igényét vallják magukénak, s ezáltal a tág értelemben vett tudomány talaján állnak, vagy másképpen szólva, „az értelem anyanyelvén” szólalnak meg, az értelemkereső attitűdök sokféleségét hozzák közelebb olvasóikhoz.
408 oldal
ISBN 978-606-773-015-9
Poszler György
Az erdélyi magyarság száz éve
A Kolozsvárt született, a család 1945-ös Budapestre költözéséig a piarista gimnáziumban tanult Poszler György tulajdonképp sosem szakadt el gondolatban Erdélytől. Éveken át készült életét és életművét lezáró nagy esszéjére, amelyet végül is sikerült befejeznie, nem egészen egy hónappal a 2015. augusztus 13-án bekövetkezett halála előtt.
Az eredetileg Bizonytalan remények és tétova kételyek című, nagy történelmi ívű, irodalmi összefoglalásának alcíme: Borús gondolatok az erdélyi magyarság száz évéről. Mottónak a román nemzetgyűlés 1918. december 1-jei határozatából azt a részletet választotta, amely teljes nemzeti szabadságot ígért az együttlakó népek számára. „A gyerekkori múlt és az öregkori jelen” tapasztalatait szembesíti az óriásesszé a közel százéves ígéretekkel, azok be nem tartásával. Szubjektív bevezetésében a Kós Károly-féle Kiáltó Szó és az 1989 decemberében kolozsvári magyar értelmiségiek által fogalmazott Hívó Szó rokon gondolataiból indul ki, az „objektív bevezetés” pedig Trianon, Belvedere és Bukarest hármasságában vizsgálja, hogy mi lett a sorsa a nemzeti autonómia követelésének. Az elkövetkező évszázadot végigkövetve, Poszler György az akadémikus szakmai igényességével, ugyanakkor nem tagadva Erdély-szeretetét, elkötelezett magyarságát, pontos elemzést ad az intézmények sorsáról, az egyházak szerepéről, az egyetemi életről, a Bolyai Tudományegyetemről, az Magyar Népi Szövetség és egykori vezetői kálváriájáról, nem utolsósorban pedig az erdélyi magyar irodalom alakulásáról, Reményik Sándortól és Makkai Sándortól Sütő Andrásig és Szilágyi Istvánig, valamint a színházak szerepéről, kezdve a sort a marosvásárhelyi Székely Színházzal. Az intézményekkel párhuzamosan felrajzol portrékat, így a Márton Áron püspökét, az ugyancsak székely származású politikus Kurkó Gyárfásét, az egyetemi tanár és költő, a mártír sorsú Szabédi Lászlóét és többekét, akik a kisebbségi autonómiát építhetik a szerző szerint.
Poszler György könyv terjedelmű esszéje az erdélyi magyarság száz évéről fontos dokumentum, egyben irodalmi értékű vallomás, amely kiválóan alkalmas a kérdés teljes körű megismerésére.
104 oldal
ISBN 978-606-773-009-8
Veress Károly
Lehet-e másként élni?
Életgyakorlati kérdések
E kötetbe foglalt tanulmányok akár egy egységes könyv fejezeteiként is olvashatók. Bár a bennük megfogalmazódó kérdésfeltevések, filozófiai fejtegetések és válaszkeresések látszólag különféle témákhoz kapcsolódnak, mégis egy közös pontban találkoznak, ott, ahol éppen minket érintenek, a mindennapi életproblémáink körül forgó gondjainkkal és gondolatainkkal. A mai világban az egyes emberek által követett életutak gyakorta kívülről, „felülről” kijelöltek, megtervezettek, intézményesen megformált elveket, célokat, elvárásokat követnek, különféle univerzális igényű és érvényű szabályozásoknak alárendeltek. E beszabályozott élethelyzetekben felmerülő kérdésekbe azonban az aktuális tapasztalatokra (oda)figyelő filozófiai vizsgálódások minduntalan beleütköznek. Az itt olvasható írások is ilyen kérdések köré szerveződnek: Milyen viszonyban áll az „élet” és a „saját” egymással, amikor a saját életünkről van szó? Milyen szerepe van az intézményeknek az életünkben, s meghaladhatók-e a merev intézményi-hatalmi struktúrák az intézményköziség irányában? Milyen szemléletváltási esélyeket hordoz a játék tapasztalata? Milyen váratlan fordulatokat és meglepetéseket tartogatnak számunkra az idegenekkel való találkozások? Miként tekinthetünk az európai létformánk lehetőségfeltételeire? Melyek manapság az elismerés, a felelősség, a szabad, autentikus emberi létezés valós feltételei? Hogyan válthat át az életproblémáinkra összpontosító gondolkodás a gondozás és gondoskodás gyakorlati feladatainak a felvállalására? Milyen lehetőségek nyílnak manapság az életgyakorlatunk megváltoztatására?
A szerző, Veress Károly (1953) a filozófiai tudományok doktora, a kolozsvári BBTE Magyar Filozófiai Intézetének professzora, a Filozófiai Doktori Iskola igazgatója.
236 oldal
ISBN 978-606-773-014-2
Gyarmati György
A Király-hágón innen és túl
Tanulmányok nem csak Korunk-belieknek
„Tanulmánykötet esetén ajánlatos a szerzőnek találni valami vezérfonalat, ami indokolja különböző témájú írások egy cím alá sorolását egy hívó szó köré rendezését. Egyetlen ilyet nem tudok említeni, ám kettőt – legalábbis egy ölelkező kettős szálat – igen. A kötet írásainak többsége a kolozsvári Korunkban kapott nyilvánosságot, másik fele meg valami módon az elmúlt század erdélyi történéseit vagy az arról való közgondolkodást (is) érinti. Ha nagyon erőltetjük, akad még valami ezen túl is, ami egyszerre evidencia és – góbésan – annak a fonákja. Az évszázadok folyamán Erdélyt és a Királyi Magyarországot illetően sokszor igazolódott a mondás: ha ketten ugyanazt teszik is, az nem ugyanaz. Magam ennek egy sajátos változatát élhettem meg, évszázados tapasztalatok helyett nyúlfarknyi – pár évtizednyi – léptékben is. Írhattam és – a sorsnak hála – sokszor elmondhattam a Duna mentén, illetve Máramarosszigettől Váradon és Kolozsváron át Csíkszeredáig a Kárpátok keleti karéja táján is”ugyanazt”, másképp hallatszott az az alföldi lapályon és másképp Erdőelve hegyes-dombos tájain. Pontosítva: más volt az olvasata. Nem jobb vagy rosszabb, egyszerűen más. S nem csupán időközben bekövetkezett rendszerigazítások különbözősége, illetve a – szakmán belüli és kívüli – generációváltás okán…” (Gyarmati György)
356 oldal
ISBN 978-606-773-016-6