A magyar közvélemény egy része hajlamos a magyar történelmet – különösen a 16. század utáni időket – katasztrófák sorozataként látni, de ennek a szemléletnek a korábbi századok tekintetében is vannak jelei. Muhi, Mohács, Majtény, Világos, Trianon, hogy csak a legfőbb hívószavakat említsük, szinte túlnőttek azokon a konkrét eseményeken, amelyeket jelölnek. Mohács 500. évfordulóján különösen aktuális feltenni a kérdést: vajon valamennyi ilyen katasztrófa az volt-e, s ha igen, valóban olyan súlyos volt-e, olyan döntő mértékben befolyásolta-e Magyarország és/vagy a magyar nemzet sorsát, amint azt gondolni hajlamosak vagyunk.
A Korunk októberi lapszáma tíz ilyen „katasztrófát” vagy katasztrófa-sorozatot vesz górcső alá, a nyugati irányú támadó hadjáratokat (kalandozásokat) lezáró 955. évi augsburgi vereségtől a tatárjáráson, Várnán, Rigómezőn, Mohácson át a vasvári békéig, a szatmári békétől a világosinak nevezett szőllősi fegyverletételig, a 20. században pedig a Tanácsköztársaságtól a Don-kanyari tragédián át az 1944–1945. év fejleményeiig. A tanulmányok a szükséges eseménytörténeti háttér felvázolása mellett bemutatják a rövidebb és hosszabb távú következményeket, s magyarázattal szolgálnak arra, hogy az adott esemény vagy eseménysor miért rögzült katasztrófaként a nemzeti tudatban.