Temesvár/Bánság

 

Megjelent a Korunk decemberi száma

A romániai városok közül legközelebb Temesvár viselheti az Európa Kulturális Fővárosa címet, az eredetileg 2021-re tervezett, végül 2023-ban sorra kerülő Ragyogjon a fényed – világítsd ki a városod! címet viselő programkoncepcióval. Egy olyan településről és régiójáról van szó, amelyik megkerülhetetlen kulturális örökséggel rendelkezik, szellemi nyitottsága, kulturális sokszínűsége, a közelmúlt romániai politikájában játszott szerepe révén fontos viszonyítási pont európai léptékben is. A Korunk decemberi lapszámának írásai Temesvár és a Bánság történelmét, kultúrtörténetét, képzőművészeti, zenei, színházi és irodalmi életét, magyar közösségének önszerveződési jellegzetességeit járják körül a régió helyi szakértőit, közösségszervezőit, és temesvári vonatkozású témák nemzetközi szinten ismert kutatóit egyaránt megszólaltatva.

Tartalom:

PETROVICS ISTVÁN • A Duna–Tisza–Maros köz és Temesvár a középkorban

CSORTÁN FERENC • A temesvári vilajet (1552–1716). Emberek, intézmények, épületek

KÉZDI IMOLA • Sok smink, Mezítláb a konyhá, Kés. Bicska. Olló, Törülközőbe csavartuk, Szelíd nyár (versek)

SZEKERNYÉS JÁNOS • A korszerűség magvetői. Fél évszázada mutatkozott be a temesvári Sigma-csoport

CSUTAK ISTVÁN • Kikacsintós cenzorok, áthallásos magyar dalszövegek az 1970-es évek derekán Romániában

VALLASEK JÚLIA • Város a köd terében. Méliusz József regényének térképzeteiről

ANDRÁS ORSOLYA • Dália és aszfaltszőnyeg. Herta Müller Bánság-térképe

SNEJANA UNG • A határmenti falu: út a transznacionalizmus felé (Kovács Péter Zoltán fordítása)

RADU PAVEL GHEO • Titanic Disco (regényrészlet, Szőcs Imre fordítása)

MAROSSY BOGLÁRKA • Fénykeresőben. Temesvári magyar jelenlét és az Európa Kulturális Fővárosa-projekt

MAGYARI SÁRA • Temesvár, a multikulturális nagyváros – mítosz és valóság között

RADNAI DÁNIEL SZABOLCS • Nyelv, otthon és felelősség színrevitele kortárs magyar városversekben

KÉSZ ORSOLYA • Bárcsak ilyen lehetne a bánat (Kazuo Ishiguro: Noktürnök)

CZIPLE HANNA GERDA • Bánság szellemisége és multietnikussága a peremhelyzetet megélők körében (Dana Gheorghiu: Die Fabrukler. Gyárvárosi történetek)

TAPODI ZSUZSA • Múlt és jelen szövegei között (Bence Erika: Utazások Posztmonarchiában)

LŐCSEI PÉTER • „Egy sebbel kevesebb lett” (Tompa Andrea: Haza)

 

Kép

BAJKÓ ATTILA